Március 19. óta nem volt olyan kevés halálos áldozat Olaszországban, mint vasárnap. A járványhely kihirdetése óta már így is majdnem 20 ezer ember, 19 899 életet követelt. Ez a világ második legmagasabb száma az Egyesült Államok után.

A hivatalosan megerősített esetek száma 156 363-ra emelkedett, amely a világ harmadik legnagyobb fertőzöttségi szintje, csak az Egyesült Államoké és Spanyolországé haladja ezt meg. Vasárnap 3343 ember részesült intenzív ellátásban, szemben a szombati 3 381 emberrel - ez a kilencedik nap, hogy csökken ez a mutató a Reuters szerint.

Az eredetileg fertőzöttek közül 34 211-et deklarálták gyógyultnak, míg egy nappal korábban ez még csak 32 424 volt.