Walter Ricciardi egy kedd esti televíziós interjúban azt mondta, az olaszok még mindig nem tudatosították, hogy "háborúban vagyunk, és a halottak száma meghaladja az 1944-ben elesettekét". Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) volt szakértője különbségnek nevezte, hogy a háborúban mindenki szembesült az utcákon heverő halottakkal. "Most a halottakat csak az orvosok látják". Az erős kijelentéseiről ismert orvos elmondta, kollégái között sokan nem bírják tovább, és a felmondást mérlegelik.

"Az ápolók pelenkában dolgoznak, nehogy a mellékhelyiségre menéssel perceket veszítsenek a betegek ápolásából, nem akarják magukra hagyni őket" - hangoztatta Ricciardi.

A professzor megoldásként az ország azonnali lezárását sürgette a közlekedés, kereskedelem, vendéglátás teljes leállításával, ahogyan a járvány tavaszi időszakában történt.

Az utoljára kedd este közölt adatok szerint egy nap alatt 846 beteg halt meg Olaszországban a korábbi 491 után, így a halottak száma elérte a 65 857-t.

Ricciardi beszélt arról is, hogy nyolc EU-tagország egyszerre kívánja elindítani az oltási kampányt. Véleménye szerint ez már karácsony előtt megkezdődhet: "ahogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyt ad rá, két napon belül megkezdődhet a vakcinázás" - jelentette ki.

A kormány a következő napokban készül szigorítani az ünnepek előtti korlátozásokat. Jelenleg az ország nagy része sárga színű, vagyis alacsony mértékben járványveszélyes övezetnek számít. A tartományok és városok közötti mozgást csak december 24-25-én és január 6-án tervezték leállítani, de sajtóértesülések szerint az egészségügyi hatóságok vörös zóna kihirdetését sürgetik az egész országra vonatkozóan, a korlátozások maximális szigorításával.

Az adatokból következtetve a járványgörbe csak így süllyedhet le, mivel a sárga térségekben - nappali kijárási tilalom nélkül, nyitott üzletekkel és működő vendéglátással - az utóbbi hetekben alig csökkent a fertőzés terjedésének üteme Olaszországban. A korlátozások már advent utolsó hétvégéjén életbe léphetnek, miután a legutóbbi szombat-vasárnap tömegek lepték el a bevásárlóutcákat.

A teszteléseken kiszűrt új betegek aránya országosan tíz százalék alá csökkent a november eleji majdnem húsz százalékhoz képest, de az északkeleti Veneto tartományban továbbra is 18 százalékos ez az arány, és egy nap alatt 165-en haltak meg. Luca Zaia kormányzó kijelentette, hogy a régió kórházai működésképességük határán vannak. "Úgy látszik, az emberek nem félnek a haláltól" - jelentette ki Zaia.