Az elmúlt 24 órában 636 beteg halt meg a korábbi 623 és a két napja mért 580 után. A halottak napi száma március 24-én volt a legmagasabb, akkor 24 óra alatt 969-en vesztették életüket. Az olaszországi halottak száma elérte a 43 589-t - írja az MTI.

Az újonnan szűrt fertőzöttek száma 37 978 volt az egy nappal ezelőtti kevesebb mint 33 ezer után. Több mint 234 ezer tesztelést végeztek, a tesztek és az ezeken szűrt betegek aránya a korábbi tizennégyről tizenhat százalékra emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma túllépte a 635 ezret, vagyis meghaladta a hatvan milliós lakosság egy százalékát. A Gimbe egészségügyi kutatóintézet szerint az egy százalékos küszöb túllépésével "a járványhelyzet ellenőrizhetetlenné" vált.

Kórházban majdnem 30 ezer beteget kezelnek, intenzív osztályon 3170-en vannak. Gyógyultakat és halottakat is számolva a fertőzöttek száma 1 066 401. A legtöbb új beteget továbbra is Lombardiában szűrték, egy nap alatt több mint kilencezret, második Piemonte volt 4787 és Campania 4065 új beteggel.

Olaszország területét november 6-tól különböző színű térségekre osztották fel a járványhelyzet súlyosságától függően. Vörös, vagyis kiemelten járványveszélyes területnek számít Lombardia, Piemont, Valle d'Aosta, Alto Adige, Calabria tartomány és Bolzano térsége. A közepes, narancssárga osztályba Liguria, Abruzzo, Umbria, Toszkána, Basilicata, Puglia, Szicília tartozik. Sárga plusz besorolást kapott Friuli Venezia Giulia, Veneto és Emilia Romagna.

Az ország többi része sárgának számít, zöld terület jelenleg nincsen, mivel egyik régió sem mentes a járványveszélytől. Friuli Venezia Giulia, Veneto és Emilia Romagna tartományok területén éppen csütörtökön jelentettek be újabb szigorításokat.

Milánóban a Dóm téren rögtönzött demonstrációt tartottak a város kereskedői a korlátozások ellen tüntetve. A város, egész Lombardia tartománnyal, vörös övezetbe tartozik, vagyis kizárólag az élelmiszerüzletek és más alapvető cikkeket áruló boltok tarthatnak nyitva. A kijárási tilalmat is megszegő üzlettulajdonosok azonnali segítséget sürgettek "a nép által eltartott" kormánytól.

A belügyminisztérium adatai szerint október harmadik hetétől már több mint négyszáz utcai demonstrációt tartottak az egész országban a kormány-intézkedésekkel szemben.

Domenico Arcuri járványbiztos sajtókonferencián hangoztatta, hogy a szigorításokkal sikerült befagyasztani a járványgörbét, amely nem emelkedett jelentősen. Hozzátette, hogy a helyzet ennek ellenére kritikus a betegek magas száma miatt. Úgynevezett járványhotelek felállítását jelentette be a nem súlyos, jelenleg házi karanténban levő betegek számára.