A brüsszeli testület szerdán közölte, hogy megkapta és értékelte az olasz kormánynak az államháztartási helyzet javítását célzó javaslatait, és arra a következtetésre jutott, hogy az elfogadott intézkedések elégségesek ahhoz, hogy az ügy ezen szakaszában ne javasolja a túlzottdeficit-eljárás megindítását.

Az Európai Bizottság az Olaszország által benyújtott stabilitási program alapján június elején még úgy vélte, hogy a magas államadósság miatt indokolt a túlzottdeficit-eljárás megindítása. Ennek elkerülését tette lehetővé, hogy Róma megfelelő korrekcióval állt elő.

Olaszország államadóssága mintegy 2300 milliárd euró, a bruttó hazai termék (GDP) több mint 132 százaléka, ez a második legmagasabb arány az EU-ban, több mint duplája a 60 százalékos uniós plafonnak.