Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A világgazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak mellett a mostani tőzsdei olajáresés közvetlen kiváltó oka az, hogy heteken belül elfogyhat a világ olajtároló kapacitása, mivel jelenleg akkora a túlkínálat a kereslethez képest, hogy gyakorlatilag napi 100 millió hordóval nő a betárolt mennyiség - mondta az InfoRádiónak Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.

Ezzel az ütemmel számolva néhány héten belül gyakorlatilag nem lehet hova tárolni a kitermelt olajat. A határidős piacokon immár harmadik hete folyamatosan csökkennek az olajárak, és története során először negatívba fordult a WTI könnyűolaj ára.

Ezzel kapcsolatban az elemző elmondta, hogy elsősorban az amerikai kitermelésű WTI-t érinti a raktározási probléma is.

"A Brent-típusú kőolaj esetében tengeri szállítás van és az elszámolás is pénzügyi alapokon történik, nem fizikai leszállítással. Ennél az olajtípusnál kicsit nehezebben lehet elképzelni a negatív árakat, de teljesen nem lehet itt sem kizárni."

Az OPEC második félévre várt, 40 dolláros olajárral kalkuláló forgatókönyve azzal számol, hogy a világgazdaság a nyár folyamán újra elindul egy erőteljes növekedési pályán. Ha a járvány karanténintézkedéseinek feloldásával beindulnak a gazdaságok, ezzel együtt élénkül az olaj iránti kereslet is. Emlékeztetett az olajkartell és Oroszország közötti, napi 9,7 millió hordós kitermeléscsökkentési megállapodására is.

- Ha ezek a forgatókönyvek megvalósulnak, akkor valóban 35-40 dolláros olajárat láthatunk majd az év második felében - mondta.