Charles Kindleberger történész még 1973-ban, az Egyesült Királyság uniós csatlakozása előtt arról írt, hogy szerinte a londoni City nem lesz képes betölteni az európai pénzügyi központ szerepét ha kívül marad az egységesülő kontinentális piacról. A font gyenge, a brit megtakarítások túl kevesek ehhez, lamentált a szakértő, aki úgy vélte Brüsszel lesz az új Európa pénzügyi központja. Ebben tévedett, mert a britek beléptek az EU-ba és a City magához ragadta a kezdeményezést a pénzpiacokon, ám a brexit újra aktuálissá teszi Kindleberger gondolatait - véli Lionel Laurent, a Bloomberg publicistája.

A történész egyebek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a pénzügyi műveletek túlzott centralizációja rossz, mert növeli az információs szűk keresztmetszetek kialakulásának veszélyét, mert elszálló költségekhez vezethet és utat nyit a politikusok beavatkozása előtt. A brit szavazók 2016-os döntése arról, hogy kiléptetik országukat az EU-ból éles fénybe helyezte, amit az eurózónával foglalkozó pénzügyi szakértők korábban is kifogásoltak: kockázatos, hogy az EU tőkepiacának egyharmada és az euróban elszámolt származékos üzletek lebonyolításának 90 százaléka egyetlen központban (a londoni Cityben) koncentrálódik.

Kapcsolódó

Nem túl dicső múlt

Amikor Kindleberger az 1970-es években megírta a művét, a Cityben folyó pénzügyi tevékenység inkább látszott egy nagy spekulatív buboréknak, mint valami olyasminek, ami versenytársa lehet az amerikai pénzügyi központok működésének. Az amerikai bankok az euródollárnak nevezett külföldi dollárbefektetések forgatására használták Londont. Senki sem fényezte akkoriban a Cityben felhalmozódott tudást és tehetséget, illetve a kedvező brit jogi környezetet, ahogy azt mostanában teszik. A fejlődés az 1980-as években indult meg, köszönhetően a politikai stabilitásnak, a laza szabályozási környezetnek és a szigetország részvételének az egységes európai piacon.

A brexit után, amely de facto 2021. január 1-jén megtörténik, a City sebezhetőbb lesz mint valaha. A kontinentális pénzügyi központok adókedvezményekkel, kedvező szabályváltoztatásokkal csalogatják a La Manche csatorna túlsó partjáról a pénzügyi szolgáltató cégeket. Ennek hatására összesen 7500 állás költözött át a kontinensre és a cégek összesen 1,2 ezer milliárd font értékű vagyont mozgattak át Londonból az EU-s városokba. Ez persze nem maga a totális elvándorlás, nem jelenti azt, hogy Párizs vagy Frankfurt egy csapásra átveheti London helyét.

Ehelyett inkább egy decentralizált modell látszik kibontakozni: az írországi Dublin és Luxembourg alapkezelői a biztosítók szemében lehetnek vonzóak, a hollandiai Amszterdam villámgyors üvegszálas elektronikai hálózatával a kereskedő cégeknek kínál megoldást. Eközben az amerikai JPMorgan Chase & Co. 230 milliárd dollárnyi vagyont vitt Németországba, és a párizsi pénzügyi központot promotáló ügynökségek becslése szerint a francia főváros 4000 munkahelyet szerzett.

Vannak hátrányai

A decentralizáció sem válasz persze mindenre. Vannak hátrányai. Ezek közül a legfontosabb, hogy ellenállást vált ki a bankok részéről, amelyek a koronavírus-járványt kifogásnak használhatják arra, hogy ne mozdítsák meg központjaikat vagy legalábbis több időt kérjenek erre. Párizs és Frankfurt meg akarja szerezni az euróüzletek elszámolását, amelyek értéke gigantikus, 74 ezer milliárd dollár, ám a bankok nem szívesen fizetnének több jutalékot ezek után, mint eddig, mivel ezek a nagy forgalom kicsi haszon típusú elszámolások közé tartoznak.

A kavarodás némi zűrzavart kelt. Az Európai Központi Bank azt szeretné, ha az euróüzletek túlnyomó részét az eurózónában lévő pénzügyi központokban köttetnének. Az ESMA piaci felügyelet nagyobb befolyást akar az elszámolóházak ellenőrzésében, miközben a nemzeti pénzügyi felügyeleti hatóságok nem akarnak még több befolyást átadni az EU-s intézményeknek. Eközben a járvány miatt Brüsszel engedélyezte, hogy a kontinentális cégek továbbra is hozzáférjenek a londoni elszámolóházakhoz 2022-ig.

A helyzet úgy áll, hogy az EU-nak ki kell találnia hogyan működjön együtt a pénzügyekben a londoni Cityvel, amely továbbra is domináns szerepet játszik pénzpiaci központként. Ideális lenne, ha a felek azonos szabályozási környezetet kínálnának a pénzügyi szolgáltatóknak. Ez egyben időt adna az uniós pénzügyi központoknak a felzárkózásra. Emellett az EU-nak rendet kell tennie saját háza táján, elsősorban a még mindig befektetésre alkalmatlan bankjai környékén. A bankuniónak, azaz a pénzügyi felügyeleti uniónak kéz a kézben kell járnia a bankok határokon átnyúló egyesüléseivel.