Orosz vakcina: nagy fordulat történt Szlovákiában

Szlovákia mégiscsak vásárol a koronavírusos betegség elleni Szputnyik V orosz oltóanyagból – jelentette be pénteken Igor Matovic miniszterelnök, ellentmondva a kormány előző esti ülésén hozott döntésnek. Sajtóértekezletén a miniszterelnök hozzátette, hogy megállapodott Oroszországgal kétmillió adag Szputnyik V vakcina június végéig történő szállításáról. Ez „egy kisebbfajta csoda” a világban jelenleg tapasztalható oltóanyagszűke közepette – idézi az MTI.
K. Kiss Gergely, 2021. február 20. szombat, 10:56
Fotó: Getty Images

Csütörtök esti ülésén a koalíciós kormány még elutasította az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyásával nem rendelkező orosz vakcina beszerzését. A beszerzést Matovic és pártja, a koalíciót vezető OLaNO javasolta, de az ehhez szükséges határozatot megvétózta az egyik koalíciós partner, az Emberekért párt. Veronika Remisová miniszterelnök-helyettes, az Emberekért elnöke leszögezte: ragaszkodnak ahhoz, hogy Szlovákiában ne oltsanak olyan vakcinával, amelyet nem hagyott jóvá az EMA.

Pénteken azonban Remisová már úgy nyilatkozott, hogy az OLaNO-hoz tartozó egészségügyi miniszternek, Marek Krajcínak a jelenlegi törvényi helyzetben a kabinet jóváhagyása nélkül, saját hatáskörben is joga van oltóanyagok alkalmazásáról dönteni. Matovic kormányfő szintén arra bátorította miniszterét, hogy - amint azt más, még nem regisztrált gyógyszerekkel is megtették - engedélyezze a Szputnyik V alkalmazását. A beszerzést a szlovák közegészségügyi hivatal (UVZ) is támogatásáról biztosította.

A miniszterelnök bírálta az orosz vakcina előző napi elutasítását, rámutatva arra, hogy a Szputnyik V alkalmazását a szomszédos Magyarország mellett további 29 ország engedélyezte már. Az oltási kampány szlovákiai helyzetével kapcsolatban azt mondta, hogy az Európai Unió országai vesztésre állnak a koronavírus-járvánnyal szemben, az uniós beszerzésű oltóanyagok késedelmes szállítása miatt. Matovic kitért az AKO közvélemény-kutató intézet egyik felmérésére is, amely szerint növekszik a szlovákok hajlandósága, hogy beoltassák magukat a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírus ellen.

Szlovákia jelenleg a koronavírus-járvány rendkívül erős második hullámával szembesül, s az összlakosságra számított halálos áldozatok számában az első helyre került a világon. A kórházak egyre inkább súlyos orvos- és nővérhiánnyal küzdenek. A kórházakban kezelt betegek száma szerdán 3900 körül volt, közülük több száznak az állapota súlyos, 328 személy lélegeztetőgépre szorul. Csütörtökön Ausztria, Lengyelország és Magyarország is felajánlotta segítségét Szlovákiának a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MLB2019, 2021.02.22 13:11

@henker: "Szlkvákia, Izrel, ... stb nem kérnek az illibbant szerekből"
A bázisod gyurcsányi gazdid seggében vala, így oda nem jutnak el a hírek. Segítek. A szlovákok rendeltek 2 millió adag szputnyikot.
Izraelnek nincs rá szüksége. Már a lakosság 50%-át beoltották, te szerencsétlen tudatlan b.rom.
Most már visszabújhatsz a helyedre.. :DDD Azért nincs harag, mert kiderült mennyire kis propagandafaló csicska vagy? ;)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2019, 2021.02.22 13:04

@henker: Húú apám, micsoda ötletdús épületes válasz sikeredett. :DDD Kb ilyen 'frappáns' választ vártam egy gondolkodni képtelen tanulatlan alaktól. :)
Van egy apró különbség. Soha nem szavaztam orbánra és nagy valószínűséggel így is marad, szóval nekem nem kell kijönnöm sehonnan.
"titokban már rég beoltatta masgát Pfizerral.." Én nem vok olyan közel a tűzhöz mint te, én nem tudok erről az akcióról, akár még igaz is lehet. Ha titkos, akkor te honnan tudod? :DDD
Fegyőr gazdid tesója, ugye azt mondta élőben, hogy a ruszki vakcina a tesztek alapján teljesen jó, valszeg GB is fog belőle rendelni. A gazdid forgatta is a fejét, h a saját tesója csinált belőle hülyét -az igazmondással-, meg persze belőletek is, hülyegyerek takonylibsik. :DDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix16, 2021.02.22 10:48

@Manoka14:
Ott a gond, hogy henker megint ordasat hazudott!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Manoka14, 2021.02.22 10:43

@krix16: Fegyőr húga dicsérte az orosz vakcinát.

Csak ott a gond,hogy az angolok nem oltanak orosz vakcinával.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix16, 2021.02.22 10:35

@henker:
"Ezt fegyör angliában orvosként dolgozó tesója mondta el fegyörnek."

Te fax!
Már megint hazudsz.
Fegyőr húga dicsérte az orosz vakcinát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html