Olyan helyre ment az orosz külügyminiszter, ahol kilenc éve nem járt

Megkezdte csütörtökön a Koreai-félsziget helyzetének és más térségbeli kérdéseknek szentelt phenjani tárgyalásait Szergej Lavrov orosz külügyminiszter - jelentették orosz hírügynökségek.
Dzindzisz Sztefan, 2018. május 31. csütörtök, 07:28

Lavrov tárgyalóasztalhoz ült Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszterrel. Útja előtt az Interfax hírügynökség szerint úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a tárgyalásain tisztázni akarja Phenjan viszonyát a koreai rendezésre vonatkozó összetett kérdéskörhöz. Mint fogalmazott, a "Koreai-félsziget atommentesítését nehéz elintézni egy csapással", ez fokozatosságot, következetességet és türelmet igényel.

Szergej Lavrov szerint a koreai rendezés folyamatának a "hatok" részvételével folytatott sokoldalú tárgyalásokkal kell befejeződnie, az atommentesítéssel együtt pedig térségbeli biztonsági garanciák kidolgozására van szükség. Az orosz külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a közelgő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó - amennyiben egyáltalán sor kerül rá - nem ultimátumokba fog torkollni. (A gázszállításokról és Paksról beszélt Szijjártó Péter.)

Lavrov eddig kétszer, 2004-ben és 2009-ben járt Phenjanban.

Képünk forrása: AFP photo/ Yuri KADOBNOV

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.06.03 02:17

Aki pedig végignézte a belinkelt klipeket, annak - de csak annak - elárulom, hogy Kazahsztánban és Oroszországban dolgozni és élni PONTOSAN olyan, mint a videóklipeken... Sok-sok éjszakát töltöttem a csodálatos Keleten, sokszor reggel 4-5-ig a night-clubokban, ahol az asztalon táncoltak és vetkőztek a szebbnél szebb fiatal lányok, sokukkal közelebbről is megismerkedtem... Mondom, pont olyan az egész mint a videoklipeken...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.06.03 02:07

Vosztócsnüije szkázki,
Zacsem tüi mnye sztrójis glázki
Mányis, durmányis
Zavjos poityí sz tobój

https://www.youtube.com/watch?v=oZr1cxPYP-A
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.06.03 01:17

Csornüije glazá
Vszpomináju, úmerjáju
Csornüije glazá
Ja tólko o tyebé mecstáju
Csornüije glazá

https://www.youtube.com/watch?v=vCGA12Q7R_U
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2018.05.31 08:05

ez a buli elúszott - meglesznek nélkületek is
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html