A március 19-én megfogalmazott kiutazási korlátozási javaslatok lényegében ajánlások voltak, nem kötelezően elrendelt tilalmak - írta az MTI.

"Az egészségügyi helyzet és az egészségbiztonság egyes országokban javult, más országokban romlott" - fogalmaz a külügyi közlemény, amely egyúttal ismételten óvatosságra és rendkívüli körültekintésre inti az amerikai állampolgárokat a világjárvány kiszámíthatatlansága miatt.

A közlemény az Egyesült Államokból kiutazó amerikaiakra vonatkozik, nem jelenti azt, hogy az amerikai határokat megnyitnák más térségekből, köztük az Európai Unió tagországaiból érkezők előtt. Az Európai Unió tagországainak többsége sem nyitotta meg határait az Egyesült Államokból beutazók előtt.

Az amerikai külügyminisztérium mostantól egyenként bírálja el egyes országok járványügyi helyzetét, s ennek megfelelően tesz ajánlásokat az utazásra. Az erre vonatkozó adatok a külügyminisztérium honlapján tekinthetőek meg.

A különböző országokat négy kategóriába sorolták, az egyes a legalacsonyabb kockázatúakat, a négyes pedig a járványügyi szempontból a legveszélyesebb országokat jelöli. Az egyes kategóriába tartozik például Ausztrália és Tajvan, a hármas kategóriába sorolták Németországot, Franciaországot, illetve az Egyesült Királyságot is. A hármas kategóriájú országokba nem javasolják a beutazást. A négyes kategóriájú, vagyis a járvány által leginkább sújtott államokba, például Indiába, a minisztérium kifejezetten nem javasolja az utazást - írta az MTI.