Az erőszakcselekmény a titkosszolgálatok épületeinek közelében, nem messze a vidékfejlesztési és lakásügyi minisztériumtól történt. Egy öngyilkos támadó felrobbantott egy pokolgépet, amikor a minisztériumokba a reggeli munkakezdéskor tisztviselők érkeztek. Később a helyszínen összegyűlt emberek, közte újságírók csoportjához érkezett egy gyalogos, aki szintén működésbe hozott egy robbanószerkezetet - írta a portál.

Négy újságíró meghalt, közte az AFP francia hírügynökség helyi fotósa.

Davúd Amin kabuli rendőrfőnök arról számolt be, hogy a fővárosnak azt a területét érte támadás, ahol külföldiek irodái is vannak.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet órákkal később magára vállalta a terrorcselekmény elkövetését.

A tálibok szerdán indították idei tavaszi offenzívájukat, amelynek célja helyreállítani korábbi hatalmukat és bevezetni az iszlám törvénykezést Afganisztánban. Azóta az ország számos pontján voltak támadások.

Az év eleje óta emberek százai haltak meg terrormerényletekben, legfőképpen Kabulban, annak ellenére, hogy Asraf Gáni afgán elnök februárban feltételek nélküli béketárgyalások megkezdésére tett ajánlatot a lázadóknak.

Képünk illusztráció, forrása/AFP Photo/Wakil Kohsar