Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai szerint tavaly 5 százalékkal kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban, és a csökkenés szinte teljes egészében a receptköteles opioid fájdalomcsillapítók túladagolásából következő halálesetek visszaszorulásának köszönhető - írja az Index.

Az USA-ban a felírt, legálisan kiváltott opioid szerek miatt az elmúlt években több tízezer ember halt meg: tavaly 68 500 gyógyszer-túladagolásból fakadó haláleset történt, miközben 2017-ben ez a szám még 72 ezer volt. A trend lassan három évtizede az, hogy nő az ilyen esetek száma. Arról, hogy ez mekkora problémát is jelent, korábban részletes cikkben foglalkoztunk.

Vannak viszont még olyan gyógyszercsoportok, például a fentanilszármazékok, a szintetikus, illegális opioidok, a kokain és a metamfetamin, amelyek még mindig egyre több embert ölnek meg az Egyesült Államokban. Itt az emelkedés úgy festett, hogy míg 1999-ben 3400-en haltak meg a receptköteles opioidok miatt, addig 2017-ben már 17 ezren.

Még 2006 és 2012 között 76 milliárd oxycodone és hydrocodone tablettát adtak el az USA-ban, vagyis a probléma komoly, mert ez alapján minden emberre 460 pirula jutott.

A mostani csökkenést vélhetően az újfajta kezelési módok, így a nem gyógyszeres terápiás lehetőségek egyre gyakoribb alkalmazása válthatta ki, de segíthetett a függőségek jobb monitorozása is. A pozitív változás hátterében emellett egy hatékony gyógyszer elterjedése is állhat, amely afféle opioid-ellenméreg, vagyis semlegesíti a túladagoláskor használt gyógyszerek hatását, és az áldozat nagyobb eséllyel maradhat életben.