Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az értekezlet kora esti megnyitása után a résztvevők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament (EP) elnökével egyeztetnek. Ezt követően a munkavacsorán rátérnek a tisztújítás kérdésére, és megkezdődik a kompromisszumkeresés, amely késő éjszakáig is elhúzódhat, szükség esetén pedig reggel folytatódhat - írta a portál.

Donald Tusk, a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke még délután megbeszélést folytat az EP-frakciók vezetőivel, de számos szűk körű, két- vagy többoldalú egyeztetés is várható a különböző felek között.

A cél, hogy az Európai Parlament keddi alakuló üléséig megállapodás szülessen, ugyanis ennek fényében választják majd meg a képviselőtestület elnökét, így ezt tekintik végső határidőnek.

A június 20-i maratoni csúcstalálkozón nem sikerült megoldást találni, miután a május végi EP-választást megnyerő Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber nem tudott kellően széles körű támogatást felsorakoztatni maga mögött, többek között Emmanuel Macron francia államfő is hevesen ellenzi a jelöltségét.

Sajtóhírek szerint pénteken abban állapodtak meg a legnagyobb tagállamok vezetői, hogy nem Weber lesz az Európai Bizottság következő elnöke, amit végül Angela Merkel német kancellár is elfogadott. A sokismeretlenes egyenlet megoldása azonban még így is távolinak tűnik.