Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tudományos élet szabadságának kérdése ezért fontos, mert általában ez a terület szenved csorbát a "zsarnokság kiépítésének" kezdetén. Ha a tanárok, a tudósok, a diákok nem tudnak szabadon dolgozni, a globális biztonság kerül veszélybe - mondta Wajid Khan brit szociáldemokrata jelentéstevő. A jelentést 421 támogató, 97 ellenszavazat, valamint 111 tartózkodás mellett fogadták el.

Törökországban tanárokat üldöznek, határozottan lépnek fel a kritikus gondolkodókkal ellen, de nem ez az egyetlen ország, ahol sérül a tudomány szabadsága. Az Európai Unió tagállamaiban is, azon belül Magyarországon fordul elő e szabadság megsértése - jelentette ki.

Az unió többet tehetne a tudósok és a tudás védelme érdekében és előmozdíthatná a tudomány szabadságát a világban. Nem tud ugyanis hatékonyan fellépni unión kívüli országokban, ha nem mutat rá arra, milyen jogsértések történnek Magyarországon - emelte ki.

"Nem lehetünk álszentek! Az EU globális stratégiája kimondja, hogy az unió hitelességét az határozza meg, mit tud elérni határain belül. Ezért szomorít el az Európai Néppárt (EPP) egyes tagjainak hozzáállása, akik azt mondják, nem kell ez EU-n belüli kérdésekkel foglalkozni.

Úgy tűnik, ők csak Orbán Viktort akarják megvédeni

- fogalmazott.

A tudomány szabadsága és az intézmények autonómiája fontos, meg kell adni nekik a szabadságot, hogy leírhassák az igazságot Magyarországon, vagy bárhol máshol a világon - zárta felszólalását a szociáldemokrata jelentéstevő.

Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztosa felszólalásában aláhúzta, a szabad gondolkodás és véleménynyilvánítás joga gyakran sérül, ezért az Európai Bizottság teljes mértékben egyetért a jelentésben megfogalmazott aggályokkal.

A tudomány szabadsága az alapvető emberi jogokhoz kapcsolódik, melyeket az unió szigorú jogszabályokkal védelmez, valamint támogatja az ENSZ különmegbízottjának munkáját a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság jogának biztosítása érdekében.

A tudományos élet szabadsága védelmében előterjesztett javaslat újabb támadás Magyarország ellen - mondta Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő. Megemlítette, hogy a jelentés kizárólag Magyarországot nevesíti. Véleménye szerint egy újabb kampány ez, amelyet a baloldal, a szocialisták, a zöldek és a liberálisok közösen szerveztek, hogy lejárassák Magyarországot.

A jogszabály egyik bekezdésében úgy fogalmaz, hogy az akadémiai szabadságot védeni kell, intézményesített eszközzé kell tenni olyan ügyek megakadályozása érdekében, mint Magyarországon a Közép-európai Egyetem (CEU) esete - mondta a képviselő. Mindebből látszik, hogy a szöveg kidolgozásakor nem az akadémiai szabadság védelme volt a lényeg, hanem az, hogy egy újabb "Sargeniti-jelentés" készüljön Magyarország ellen - emelte ki.

Bocskor Andrea nemes célnak nevezte a tudományos szabadság megvédését, ugyanis előfordul, hogy olyan oktatási törvényeket alkotnak, amelyek nyomán többszázezer kisebbségi diákot fosztanak meg az anyanyelven való tanulás jogától. Sajnálatos ugyanakkor, hogy az uniós parlament jogvédői sosem szólaltak fel a kárpátaljai iskolarendszer, vagy a marosvásárhelyi magyar egyetem ügyében - tette hozzá a kárpátaljai képviselő.