Az elmúlt években a magyar-szerb gazdasági együttműködés politikai feltételeit megteremtették, most itt az ideje gyakorlatiasnak lenni, hogy mindkét országot szolgáló beruházások jöjjenek létre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Nisben, a magyar-szerb kormányülés alkalmával tartott sajtótájékoztatón.

Az Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor kiemelte: az elemzéseink azt mutatják, hogy Szerbia nagy fellendülés előtt áll, és ugyan nehezen hiszi az ember, hogy jobb idők következnek, mert "az optimizmus nem természetes tulajdonsága" a közép-európai embereknek, de a számok világosan beszélnek, és Szerbia fellendülése küszöbön áll, így sokkal nagyobb gazdasági lehetőségek kínálkoznak itt a befektetőknek, mint bármikor korábban.

Orbán szerint komoly befektetendő magyar tőke halmozódott fel az elmúlt években, ennek egy részét itt szeretnék befektetni, és Dél-Szerbiában is gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat lehet kiépíteni.

Állunk a szerbek rendelkezésére

A kormányfő úgy vélte, miután a politikai feltételek létrejöttek, most gyakorlatiasnak kell lenni, a gazdaság nyelvén kell beszélni, és a két ország érdekét szolgáló beruházásokat megvalósítani. Magyarországnak jó és rossz tapasztalatai is vannak a külföldi beruházókkal, és a jók ahhoz kapcsolódnak, amikor a befektetők egyeztették terveiket a magyar gazdaságstratégiával, és hosszú távon fennmaradó befektetések jöttek létre, amelyek nyereségesek voltak, és a magyarok elfogadták őket - mondta Orbán. Mi is így csináljuk most, és csak olyan területeken lesznek magyar befektetések, amelyek szolgálják Szerbia érdekét, kapcsolódnak az itteni gazdaságstratégiához - közölte.

Orbán egyúttal azt kérte, hogy küldjenek szerb befektetőket Magyarországra, mert ugyan a magyar gazdaság számai most erősebbek (a szerbnél), de ezek ki fognak egyenlítődni, és azt szeretnék, hogy egyensúly jellemezze a kétoldalú kapcsolatokat. A magyar pénzügyi rendszer áll a szerb vállalkozók rendelkezésére, hogy sikeres és látható beruházásokat valósítsanak meg Magyarországon, és a magyar kormány támogatni fogja ezeket a beruházásokat.

Magyarországnak most jól megy

Kérdésre válaszolva kifejtette: Magyarország ma gazdaságilag sikeres, így vannak olyan erőforrásai, amelyek arra fordíthatók, hogy Szerbiában magyar, vagy magyar-szerb közös beruházásokat támogasson. Magyarország most akar bekapcsolódni a leendő szerb sikerbe, amelyről három-négy év múlva természetességgel beszélünk majd - tette hozzá.

A miniszterelnök közölte: az Eximbank 61 millió eurós pénzügyi keretet nyitott, ez nem végleges szám, ha kimerítik a szerb és magyar vállalkozók, megemelik, tehát nincs pénzügyi akadálya a magyar-szerb együttműködésnek, minden feltétel adva van a vállalkozóknak.

A legjobb befektetés a jó szomszéd

Arról is beszélt, hogy Szerbia minden olyan lépését támogatják, amely az illegális migráció megállítására irányul, élőerővel, szakértőkkel és anyagi forrásokkal is, mert Szerbia stabilitása Magyarország, Közép-Európa és egész Európa érdeke. A legjobb befektetés mindig a jó szomszéd, ezért érdekeltek vagyunk Szerbia sikerében - jelentette ki, hangsúlyozva a terrorizmus elleni és a biztonság érdekében tett közös erőfeszítések jelentőségét is.

Orbán továbbá hangsúlyozta: Szerbia szívügyének tekinti az országban élő magyarokat, messze kiemelkedik Európában a kisebbségeket támogató politikájával, és a Magyarországon élő szerbek is számíthatnak a magyar kormányra. Bár kevesebb szerb él Magyarországon, mint amennyi magyar Szerbiában, "ez nem mennyiségi kérdés", hanem elvi, becsületbeli ügy, így a magyar kormány mindig támogatni fogja a szerb közösséget és ennek pénzügyi terheit is vállalja.

Szívesen tárolunk gázt Szerbiának

Orbán elmondása szerint két határátkelőt nyitnak, továbbá az együttműködés jelentőségét hangsúlyozta a gázellátás terén is. Szerbia ma Magyarországon keresztül juthat gázhoz, ezt vállaljuk a jövőben is - jelentette ki. Ha Szerbia gázt akar tárolni, az is megoldható Magyarországon, a teljes rendszer áll Szerbia rendelkezésére - tette hozzá.

A Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatban Orbán megjegyezte, hogy azt ugyan Brüsszel egyelőre megvétózta, de mindkét ország érdeke, hogy előbb-utóbb meglegyen a vezeték.

Most van esély újragombolni a kabátot

Orbán a sajtótájékoztatón az amerikai elnökválasztás eredményére utalva elmondta: most esély van "újragombolni kabátot", és hogy jobb legyen a helyzet, mint eddig volt, és ez sikerülni is fog. Több szerénység, empátia, megértés, partnerség és szellemi alázat kell a nemzetközi politikában az eddig tapasztaltnál. Az, hogy bárki fellépjen azzal az igénnyel, hogy ő "minden jónak tudója", minden erkölcsi felsőbbrendűség garanciája, és aki eltérően gondolkodik a migrációról, a nemzetről vagy a családról, az csak erkölcsileg alacsonyabb rendű álláspontot képvisel, mérhetetlenül bántott minket - fogalmazott. Hozzátette: remélhetőleg ettől most megszabadulhatunk.

A miniszterelnök szerint a "sajátos közép-európai lelkiség" nagyon érzékeny az elnyomás minden fajtájára, és oka van annak, hogy az érzékeny közép-európaiak már hosszú évek óta úgy érzik, van a világban egyfajta szellemi elnyomás.

Most könnyebb lesz a dolgunk

Úgy látja, Európában is változások kellenek, "mert elegünk van a kioktatásból, abból, hogy nem lehet elmondani a véleményünket, mert attól kell tartanunk, hogy erkölcsileg vagy politikailag megbélyegeznek minket. Meg kell szabadulni a szellemi elnyomástól".

A kormányfő úgy vélte, nekünk is bátrabbnak kell lennünk, szabadabban kell beszélnünk, érvelnünk. Most könnyebb lesz a dolgunk, mint korábban, és nagy reményekkel nézünk az Egyesült Államokban várható változások elé - tette hozzá.

A migráció ügyében nem lehet viccelni

A migráció olyan ügy, amelyben nem lehet viccelni, hibázni, tévedni, átgondolatlanul engedményeket tenni, mert azt később nem lehet kijavítani - jelentette ki a miniszterelnök Nisben. Ahova tömegével érkeznek a migránsok, ott az élet megváltozik. Mint mondta: együtt érez a migránsokkal, áldozatnak tekinti őket, akiket a saját országaik rossz kormányai, az embercsempészek és az elhibázott európai behívó politika egyszerre csapott be, de nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget odavinni, ahol szükség van rá.

A kormányfő ugyanakkor kijelentette: Magyarország nyitva áll minden szerb ember előtt, aki dolgozni, kereskedni, beruházni vagy csak meglátogatni akarja, minden szerbet szívesen lát. A migráció viszont teljesen más téma, amelyben ha egyszer hibázik az ember, nem tudja kijavítani. Úgy látja, ha egyszer a migránsok azt gondolják, hogy Magyarország célország lehet, ahova törvénytelenül, ellenőrzés nélkül, a jobb élet reményében korlátlanul jöhetnek, már nem fognak elmenni többet.

Magyarország mindent megtesz, hogy mindenki visszatérhessen a saját hazájába, és jogszerűtlenül, a törvényeket megsértve senki nem léphet be vagy tartózkodhat az országban. Nem fogadjuk el azt sem, hogy Brüsszeből mondják meg, kik éljenek az országban, ennek a mi döntésünknek kell lennie - hangsúlyozta.

A sajtótájékoztató előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jadranka Joksimovic szerb európai integrációért felelős tárca nélküli miniszter aláírta a szerb csatlakozási tárgyalások támogatásáról szóló, magyar-szerb egyetértési nyilatkozat mellékletét képező, 2016-2017-re vonatkozó éves munkatervet, továbbá Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Zorana Mihajlovic szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter a tiszai hajózásról szóló egyezményt.

Történelmi csúcson a magyar-szerb kapcsolatok

Történelmi csúcson vannak a magyar-szerb kapcsolatok, és a közös kormányülésekkel azt az üzenetet közvetíti a két ország, hogy a kapcsolat további elmélyítésére törekszik az élet minden területén - jelentette ki a közös kormányzati csúcson tartott megnyitó beszédében Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök Nisben, ahol Infrastrukturális projektekről, a gazdasági kapcsolatok erősítéséről, a befektetési lehetőségekről, kisebbségi ügyekről és migrációs kérdésekről tárgyalt a magyar és a szerb kormány hétfői nisi együttes ülésén, amelyet követően Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök kijelentette: a jó politikai kapcsolatok a gazdaságot is erősítik.

A szerb miniszterelnök szerint soha nem volt még olyan jó a kapcsolat a két kormány között, mint az utóbbi időszakban. Vucic történelminek nevezte a magyar kormány dél-szerbiai látogatását.

Az utóbbi időszakban nőtt a kereskedelmi forgalom a két ország között, és a nisi kormányzati csúcs egyik célja éppen az volt, hogy további magyar befektetőket vonzzon Szerbia a térségbe, de egyre több szerb befektetőt várnak Magyarországra is. Vucic szerint kiemelkedően jó a szerb kormány kapcsolata a szerbiai magyarsággal, és ugyanilyen jó a magyar kormány viszonya a magyarországi szerbséggel. A szerb kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy a közös kormányülés, valamint az üzleti fórum a politikai, a gazdasági, de a magyar és a szerb nép közötti nemzeti kapcsolatokat is erősíti.

Vucic kiemelte: a két kormány között jó az együttműködés, viszont számos olyan terület van még, amelyen a kapcsolatok további javítására lehet törekedni. A két kormány közötti tárgyalások kiindulópontjának nevezte, hogy Magyarország támogatja Szerbia európai integrációját, és a két ország együttműködik a migrációs válság, valamint a terrorizmus elleni harc terén. Emellett az idegenforgalom, az energetika, valamint a privatizáció területén számít a kapcsolatok erősödésére.

A fontosabb közös infrastrukturális projektek között a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését, a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal fejlesztését, valamint több szerbiai autópálya kiépítését említette. Mint mondta: ezek az utak Szerbián keresztül vezetnek, de voltaképpen Magyarországot kötik össze Bulgáriával, Törökországgal, Macedóniával, Görögországgal, Koszovóval és Albániával.