Amikor országukat erős kézzel irányító vezetők találkoznak, a vendéglátó mindig nagy felhajtással fogadja látogatóját és a felek hangsúlyozzák, milyen nagy csodálattal viseltetnek egymás iránt. Így történt ez Vlagyimir Putyin orosz államfő és egyiptomi kollégája, Abdel-Fattáh esz-Sziszi kétnapos kairói találkozóján is - kezdi cikkét a Financial Times (FT). Az utcákat üdvözlő plakátok lepték el, a kormány hivatalos napilapja, az Al-Ahram "Korunk hőse" címmel írt cikket a látogatóról. Putyin válaszul országa "régi, megbízható partnereként" jellemezte Egyiptomot.

Az utóbbi hízelgés valaha masszív valóság volt. A Szovjetunió és a Gamal Abdel Nasszer vezette Egyiptom szövetségesek voltak, amíg az utóbbi helyét átvevő Anvar Szadat a hetvenes években át nem vitte országát a másik hidegháborús táborba. Ezután az USA megbízható partnereivé váltak, amely 1979-től kezdve évi 1,3 milliárd dolláros támogatással erősítette az egyiptomi hadsereget.

Közös nevező

Az amerikai és az egyiptomi vezetés kapcsolatait fellazította, hogy al-Sziszi a hadsereg vezetőjeként 2013-ban eltávolította a hatalomból a demokratikusan megválasztott, ámde iszlamista kormányt. Moszkva ráérzett a lehetőségre: több évtized kihagyás után egy orosz hadihajó kötött ki Alexandriában. Washington vette a lapot: válaszul felújította a Kairónak címzett katonai támogatást. Ezzel együtt az oroszok már betették a lábukat az ajtórésbe - újabb lehetőséget találtak arra, hogy erősítsék jelenlétüket a Közel-Keleten.

Az orosz vezetőnek és egyiptomi kollégájának van közös témája - emlékeztet az FT. Mindketten országuk hírszerzésénél kezdték pályájukat, hajlamosak az összeesküvés-elméletek gyártására és egyformán utálják az iszlamizmus minden formáját. Közös bennük az is, hogy nem bánnak kesztyűs kézzel politikai ellenzékükkel. Tárgyalásaikon szóba kerülhettek a Közel-Kelet veszélyzónái, országaik erősödő kereskedelmi kapcsolatai, illetve esetleg az, hogy Egyiptom orosz fegyvereket vásárolna.

Szellemi közösség

Hasonlóan fontos lehet azonban, hogy megerősítették az illiberális demokrácia melletti kiállásukat, ami egyfajta szellemi közösséget teremt köztük. Ugyanez a szellem sugárzott Putyin és Recep Tayyip Erdogan török államfő decemberi találkozójából. Oroszország erős emberét Törökországban is nagy csinnadrattával fogadták. Az illiberális demokrácia melletti elkötelezettség furcsa összetartozást alakít ki a három vezető között.

Moszkva és Ankara ellentétes oldalt támogat a szíriai polgárháborúban és Törökország az oroszok ősellensége, a NATO tagja. Erdogan támogatja a Muszlim Testvériséget, amelyet esz-Sziszi eltávolított a hatalomból és azóta is üldöz. Emellett zsarnoknak nevezte egyiptomi kollégáját.

Érzékelve az EU elutasítását a török elnök időnként flörtöl a gondolattal, hogy belépteti országát az orosz és kínai befolyás alatt működő Sanghaji Együttműködési Szervezetbe (SCO). A törökök ugyan valószínűleg nem teszik meg ezt a lépést, ám az illiberalizmus divatja olyan erős, hogy Orbán Viktor Magyarországával még az EU-n belül is megvetette a lábát - írja az FT.

Egy húron pendülnek

Aligha valószínű tehát, hogy Putyin, esz-Sziszi és Erdogan valaha létrehozzák közös klubjukat, ám ennek ellenére összeköti őket egy láthatatlan szál. Tekintélyelvűek és populisták, a jog uralmát inkább fügefalevélnek tekintik az állam testén, mint olyan elvnek, amelyet érvényesíteni kell. Az erős, független intézményekben hatalmuk érvényesítésének akadályát látják, ahelyett, hogy a demokrácia pilléreiként kezelnék ezeket. Monopolizálják a hatalmat és korlátozzák a szabadságjogok érvényesítését.

A törökországi folyamatok beleillenek egy szélesebb illiberális tendenciába - figyelmeztet Hakan Altinay az Open Society Foundation törökországi szervezetének korábbi vezetője, a washingtoni Brookings Intitution munkatársa. Orbán és Putyin nyilvánosan világossá tették szimpátiájukat ez iránt a kormányzási mód iránt, amivel egyfajta politikai-gazdasági márkává tették azt. Komolyan kell venni ezt a helyzetet, újra kell tölteni a liberalizmus öreg fegyvereit, hogy képesek legyenek választ adni erre a szellemi és politikai kihívásra.