Ursula von der Leyen, az Európai Tanács jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára egyik európai parlamenti meghallgatásán kijelentette: reméli, hogy az Egyesült Királyság végül mégiscsak az EU tagállama marad. Ugyanakkor ha távozik, azt rendezett módon kellene megtennie, amihez több időt kell biztosítani - idézte fel a a jelölt szavait a Bloomberg. Leyen ezzel egyértelműen letette a voksát a megállapodás nélküli (kemény) brexit elkerülése és a kilépés további halasztása mellett. Megjegyzéséből kiderült, hogy előbbinek szerinte katasztrofális gazdasági következményei lennének és törést okozna a nemzetközi kapcsolatokban.

Blöffölnek?

A Bloomberg szerint ez jó hír a brit politikai elitnek, amely megosztott ebben az ügyben: az ellenzék és a kormányzó konzervatívok egy része elutasítja a kemény brexitet, miközben az elkötelezett brexitereknek ez az álmuk. A toryk mindkét miniszterelnök-jelöltje jelezte, hogy nem zárkózik el a megállapodás nélküli kilépéstől október végén. Úgy számolnak, hogy ennek lebegtetésével ráijeszthetnek az EU-ra, amely e forgatókönyv elkerülése érdekében az utolsó pillanatban engedményeket fog adni a jelenlegi kormánnyal még tavaly novemberben megkötött válási megállapodás feltételeiből.

Boris Johnson volt külügyminiszter, a pártelnök-miniszterelnöki poszt megszerzésének esélyese még azt is kilátásba helyezte, hogy felfüggeszti a parlament működését, ha az meg akarná akadályozni a kemény brexitet. Ezzel persze akár az is kiprovokálhatja, hogy a maradáspárti tory képviselők leszavazzák miniszterelnöki megbízását, s így nem tudja átvenni Theresa May helyét az Egyesült Királyság élén.

Take it easy!

Rossz hír a szkanderozásra készülő politikusoknak, hogy Leyen azt is kijelentette: bizottsági elnökként tartaná magát az EU jelenlegi álláspontjához, miszerint a megkötött válási megállapodáson nem lehet érdemben változtatni. A kesze-kusza helyzetben nem meglepő, hogy Mujtaba Rahman, az Eurasia Group politikai kockázatelemző cég szakértője új ötletről számolt be Facebook-oldalán, amely az utóbbi napokban kezdett terjedni a háttérbeszélgetéseken.

E szerint Nagy-Britannia egy 2022-n túli időpontig elhalaszthatja a brexitet - a kint dolgozó uniós állampolgárok, köztük a magyarok örömére. Így időt nyernének arra, hogy átdolgozzák a brexitmegállapodást. Johnson éppen ezt a halogatást akarja elkerülni, ám ha ez lenne az ára annak, hogy megtartsa fő ígéretét, azaz végrehajtsa a brexitet, akkor belemehet a hosszabbításba.