Óriási mentőövet dobott Kazahsztán

A kazah állam kivásárolja a vagyona alapján az ország legnagyobb hitelező bankjának úgynevezett mérgező eszközeit, vagyis nagykockázatú, sokszor behajthatatlanná vált hiteleit, hogy az így megkönnyített pénzintézetet eladják kisebb riválisának.
Dzindzisz Sztefan, 2017. március 19. vasárnap, 12:59

A Kazkommertsbank (KKB) 7,5 milliárd dollárnak megfelelő, 2,4 ezer milliárd tenge értékű mérgező eszközeit az ilyen célokra az állam által korábban felállított "rossz bank" vállalja át. (Azt tudta, hogy már Önnek sem kell vízum Kazahsztánba?)

Kazahsztán csak nehezen kapaszkodik ki a pénzügyi válságból, amelybe a múlt évtized végén került, miközben a bankágazat rossz hiteleinek az aránya és nagysága lényegesen megnőtt az ország egyik legfontosabb bevételi forrása, a kőolaj árának jelentős visszaesése óta - írja az MTI.

Az úgynevezett rossz bank valójában a Kazkommertsbanknak a BTA nevű, egykor bankként működő, majd a Kazkommertsbankkal 2014-ben történt összeolvadás után vagyonkezelőként tovább működő egység mérgező eszközeit vállalja át. Ezek nagysága a Kazkommertsbank vagyonának csaknem a felével ér fel.

A karcsúsítás után a Kazkommertsbankot kisebb riválisa, a Halyk Bank vásárolja fel. A Halyk legnagyobb részvényese az a cég, amelynek Nurszultan Nazarbajev államfő egyik lánya és annak férje a tulajdonosa. A Halyk Banknak külföldön fiókjai vannak Oroszországban, Grúziában és Kirgizisztánban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zuljin, 2017.03.19 13:09

Egyszerűbb lettvolna a cikk, ha azt írjátok, hogy Nurszultan Nazarbajev államfő közpénzen megmenti a legnagyobb bankot, hogy azt már jóval olcsóbban megvehesse a lánya és veje. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html