Nagy-Britannia parlamentjének szavaznia kell arról, hogy a kormány megindíthatja-e a brexit folyamatát - idézte a BBC a legfelsőbb bíróság döntését. A testület a várakozásoknak megfelelően elutasította a kabinet fellebbezését a felsőbb bíróság hasonló döntése ellen.

A pert az ügyben magánszemélyek indították Teresa May miniszterelnök kormánya ellen, amely úgy gondolta, hogy saját hatáskörében dönthet az európai alapszerződés 50. cikkelyének megfelelő, kétéves válási procedúra elindításáról.

Jó hír Londonnak, hogy a bíróság szerint nem kell megszereznie a skót és az észak-ír parlament hozzájárulását.

Ugyanakkor a kormány első reakciója szerint megvan a lehetőségük arra, hogy elindítsák a kilépési tárgyalásokat a parlamenti képviselők és mások megkérdezése nélkül.

Lehet némi huzavona

A kormány úgy véli, hogy az uniós kilépést egy az uralkodótól (államfőtől) a végrehajtó hatalomhoz delegált jog alapján a parlament megkérdezése nélkül megindíthatja. A bírósági döntés alapján azonban törvényt kell készítenie erről, amit be kell nyújtania a Westminster mindkét házának.

Egy törvényjavaslat számos kört megjárhat a parlamentben, ami hónapokig tarthat, bár megvan a lehetőség ennek elkerülésére is. Nevezetesen ha sürgősséggel viszik a T. Ház elé a jogszabályt, akkor egy nap alatt is átmehet. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki sürgősnek ítélje az elfogadását.

De nem sok

A Munkáspárt jelezte, hogy nem kíván akadályt gördíteni a válási tárgyalások megindítása elé, és mivel csak egy tory képviselő tette világossá, hogy ellenzi ezt a lépést, az alsóház gyorsan rábólinthat a kormány javaslatára.

A felsőházban ugyan sokan ellenzik a brexitet, ám a függetlenségi népszavazás kiírását óriási többséggel fogadta el a parlament, és az azon született világos, demokratikus döntésnek (a népakaratnak) senki sem akar keresztbe feküdni. A kormány egyébként március 31-éig akarja elindítani a válási folyamatot.

Ötven módosítás

Fájhat a feje a kormánynak azonban amiatt, hogy a Skót Nemzeti Párt módosító indítványok sorozatával fogja letámadni a brexit elindítását. Alex Salmond, a párt korábbi vezetője - aki elérte, hogy Skócia népe 2014 őszén szavazhasson a Nagy-Britanniából való kilépésről - dörgedelmes üzenetben szögezte le, hogy Nagy-Britannia tagállami nem kívánják tétlenül nézni a kormány intézkedéseit a brexit ügyében.

A font kissé gyengült a legfelsőbb bíróság döntésének bejelentése után. A brit valuta árfolyama 0,6 százalékkal, 1,246 dollár/fontra módosult a korábbi 1,25-ről. Az közös európai valutával szemben 0,3 százalékos volt a gyengülés, az árfolyam 1,160 euró/font volt.