Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

May és Putyin a 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság, illetve az EU alkotta csoport (G20) oszakai csúcsértekezletén tartott kétoldalú megbeszélést.
A Downing Street pénteki ismertetése szerint a brit miniszterelnök a találkozón leszögezte: az angliai Salisbury városában idegméreg-hatóanyaggal elkövetett tavalyi merényletkísérlet is ennek az elfogadhatatlan magatartási mintának a része.

May egyértelművé tette: Londonnak cáfolhatatlan bizonyítékai vannak arra, hogy Oroszország a felelős a támadásért, amelynek célpontja Szergej Szkripal egykori kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal volt. Theresa May londoni hivatalának tájékoztatása szerint a brit kormányfő közölte Putyinnal azt is, hogy Nagy-Britannia a két orosz gyanúsított felelősségre vonását akarja.

May ezt a BBC televíziónak adott pénteki oszakai nyilatkozatában is megerősítette. Kijelentette: tudja, hogy Oroszország nem adja ki külföldi országoknak állampolgárait, de a két orosz gyanúsított ellen nemzetközi körözés van érvényben, és ha elhagyják Oroszországot, Nagy-Britannia mindent megtesz elfogatásuk érdekében.

Ártatlanok áldozatul estek a merényletkísérletnek

A novicsok katonai idegméreg-hatóanyaggal tavaly márciusban elkövetett merényletkísérletet Szkripal és lánya túlélte. Tavaly nyáron azonban két brit állampolgár, Charlie Rowley és élettársa, a háromgyermekes Dawn Sturgess is súlyos mérgezést szenvedett, miután Salisburyben megtalálták a méreganyagot tartalmazó, a Szkripalék elleni támadás elkövetői által elhajított parfümös fiolát.

Rowleyt hosszas kezelés után kiengedték Salisbury kórházából - ahol Szkripalékat is kezelték -, Dawn Sturgess azonban tavaly júliusban ugyanebben a kórházban meghalt.

Szergej Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott. Hazájában 13 év fegyházra ítélték, de egy orosz-amerikai kémcsere keretében 2010-ben letelepedhetett Nagy-Britanniában, ahol brit állampolgárságot kapott, és a mérgezéses incidensig Salisburyben élt.
Szkripal és lánya tartózkodási helyét a brit hatóságok azóta titokban tartják.

A brit kormány az orosz katonai hírszerzés két ügynökét gyanúsítja a gyilkossági kísérlettel, Moszkva azonban folyamatosan és határozottan cáfolja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

Bizonyítékok?

Vlagyimir Putyin a Financial Timesnak adott - a londoni üzleti napilap online kiadásán csütörtök este ismertetett - interjúban maga is kitért a Szkripal-ügyre, megerősítve azt a hivatalos orosz álláspontot, amely szerint semmiféle bizonyíték nincs Moszkva felelősségére. Kijelentette ugyanakkor, hogy Nagy-Britanniának és Oroszországnak egyaránt érdeke a kétoldalú kapcsolatrendszer teljes körű helyreállítása. Reméli, hogy az oszakai G20-csúcson legalábbis az első lépéseket meg lehet tenni a kapcsolatok javítása felé - tette hozzá.

A Downing Street pénteki ismertetése szerint Theresa May közölte Putyinnal az oszakai találkozón, hogy Nagy-Britannia is nyitott egy "másfajta kapcsolatrendszer" kialakítására Oroszországgal, de ehhez Moszkvának is más irányvonalat kell választania. A brit kormányfő leszögezte, hogy Nagy-Britannia változatlanul a liberális demokrácia, az emberi jogok és minden embercsoport, köztük az LGBT-közösség egyenlőségének védelmezője.

May közölte Putyinnal azt is, hogy London határozott választ adna, ha Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ismét vegyi fegyvert vetne be. A brit kormányfő szükségesnek nevezte, hogy Putyin "fogja vissza" az Aszad által Idlíb tartományban indított hadműveleteket.