Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Oroszországban, miután maga Vlagyimir Putyin is megszólalt ez ügyben, 16 százalékkal leszállították a vodka minimum árát, ami vasárnap óta fél literért (ez vodkás üveg hagyományos nagysága) 220 rubel (3,10 dollár) helyett csak 185 rubel (2,60 dollár).

Az indok természetesen nem az, hogy ha a népnek ételre már nem jut, legalább leihassa magát, hanem az illegális szeszfőzés és -árusítás elleni harc. A népbetegség szintjén levő alkoholizmus elleni küzdelem jegyében 2009-ben állapítottak meg először minimum árat a vodkára, amit tavaly emeltek fel drasztikusan 89 rubelről először 199-re, majd a rekordot jelentő 220 rubelre.

Hivatalos orosz források szerint a tavalyi áremelés következtében 14 százalékkal zuhant a legális szeszforgalom - és ez az illegálisba vándorolt át, még ott sem állították, hogy az adat az alkoholizmus fölötti győzelem. A Roszsztat statisztikai hivatal adatai szerint tavaly 22 százalékkal esett a vodkagyártás, a mélypontot a december jelentette, amikor a rubel árfolyamzuhanásával párhuzamosan 47 százalékkal maradt el a termelés az előző év decemberétől. Egy független elemző csoport szerint a minimálár bevezetése óta 65 százalékkal nőtt az illegális, nagyrészt hamisított alkohol fogyasztása.