Mihail Barabanov, a Moscow Defense Brief című lap szerkesztője a Vedomosztyinak azt mondta, hogy szerinte az ukrán hadsereg nem harcképes, az orosz államfőnek pedig nem célja a Krím-félsziget jogi értelemben vett elszakítása Ukrajnától, mert az "túlságosan nehézkes lenne nemzetközi szempontból". Inkább arról lehet szó, hogy a terület de facto átkerülne Oroszország protektorátusa alá. A katonai szakíró szerint Moszkva most azt is elérheti, hogy az orosz fekete-tengeri hadiflotta krími tartózkodásának ne szabjanak időhatárt és ne korlátozzák a flotta ottani ténykedését.

A háború nemcsak a nemzetközi egyezmények megsértését jelenti, hanem annak az elismerését, hogy a fegyvereken kívül nincs más eszköze az érvelésre egy országnak - figyelmeztetett a Vedomosztyi kommentárja. A szerkesztőségi vélemény szerint "ha nem is lesznek közvetlen összecsapások, a háború provokálása - és a jelzés nélküli egyenruhát viselő katonák bevitele a szomszédos szuverén ország területére provokáció - szégyenletes és szükségtelen eszköz".

A Vedomosztyi - amely az amerikai The Wall Street Journal és a brit Financial Times című lapok közös oroszországi kiadványa - arra is rámutat: miközben Oroszország kapcsolatai feszültté válnak más államokkal, az orosz állami sajtó és propagandagépezet fő feladata az, hogy meggyőzze az ország lakosságát és a világot, jogszerű az erőszak alkalmazása, és egyebek közt történelmi okokkal és az orosz lakosság fenyegetettségével igazolja a lehetséges katonai lépéseket. A lapban megjelent "Tévedések háborúja" című kommentár szerint mindez az 1930-as évek náci és a sztálinista diplomáciájának érvelésére emlékeztet.

A tekintélyes orosz üzleti-politikai napilap vezércikke arra figyelmeztet, a konfliktus kiterjedése a Krím-félszigeten és Ukrajnában azzal fenyeget, hogy lefékezi az orosz gazdaságot. Az újságnak a kormány pénzügyi-gazdasági blokkjának képviselői név nélkül elmondták, "nyilvánvaló, hogy az ukrajnai szembenállás és a katonaság bevetése (Ukrajnában) csak ront az orosz gazdaság amúgy sem egyszerű helyzetén. A kormány két munkatársa elárulta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem egyeztetett a kormánnyal, mielőtt hozzájárulást kért a parlament felsőházától a fegyveres erők ukrajnai alkalmazásához.