Érzékeny pontra ütöttek az oroszok

A két ország közti szerződés lejárta után Oroszország nem szállít saját űrhajóin amerikai asztronautákat a nemzetközi űrállomásra. Ez az egyik választ a Moszkva elleni amerikai szankciókra.
Komócsin Sándor, 2018. augusztus 31. péntek, 16:25

Orosz gyártmányú űrhajók nem fognak a nemzetközi űrállomásra (ISS) amerikai űrhajósokat szállítani azt követően, hogy 2019 áprilisában lejár Oroszország és az USA erre vonatkozó szerződése - idézte a Moscow Times Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettest, aki egyben a kormányon belül felel az ország védelmi és űriparáért.

Moszkva és Washington kapcsolata azóta romlott meg, hogy az Oroszország 2014 tavaszán leválasztotta a Krím félszigetet Ukrajnáról, az oroszbarát szeparatisták oldalán beavatkozott a Délkelet-Ukrajnában kibontakozott polgárháborúba, majd internetes akciókkal megpróbálta befolyásolni a 2016-os amerikai elnökválasztást. Az oroszok az utóbbi két állítást tagadják.

Szoros határidő

Az űrkutatás azon ritka területek közé tartozik, amelyeket nem érintettek az USA szankciói, illetve az ezekre adott orosz válaszlépések. A NASA asztronautái az amerikai űrsiklóprogram lezárását követően, azaz 2011 óta Szojuz rakéták (képünkön) kabinjaiban jutottak fel az ISS-re.

Azzal, hogy Moszkva nem hajlandó hosszabbítani, nyomás alá kerül az amerikai űrhivatal, amely szintén 2019 áprilisától akar embereket juttatni a világűrbe Elon Musk üzletember SpaceX Crew Dragon kereskedelmi űrhajóján. Úgy tűnik, mostantól szigorúbbá vált ez a határidő, mert máshogy nem lesz majd módjuk embert küldeni Föld körüli pályára.

A fotó forrása: Kirill Kudryavtsev/AFP

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2018.09.01 16:05

@zana:
Nem szoktam ilyen hangot megütni de tudok cirokul, nem kell hozzá intelligencia. Részeges depressziós egykori párttitkárnak egyetlen öröme, hogy hülye lehet!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.09.01 16:03

Na most az amerikaiak összecsinálták magukat, Czirok a észeges trágyaember örömére. Hukk te balfasz!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Czirok_a_gasztroblogger, 2018.09.01 15:17

Russian cosmonauts use toothbrush & duct tape to patch oxygen leak at ISS

https://www.rt.com/news/437382-iss-oxygen-leak-toothbrush/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Czirok_a_gasztroblogger, 2018.09.01 13:58

@Suzywong: "nem hiszem, hogy a yenkiknek nagy gondot okozna ezt megoldani, mivel mind a technikájuk, mind az anyagi lehetőségeik messze az oroszok felett vannak"

Akkor jelenleg miért az oroszokkal utaznak, Móricka?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2018.09.01 11:16

A címhez még két mondat.
Ez nem "érzékeny pont" és főleg nem "ütés".
Ez árnyékboxolás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html