Anataolij Kalinyicsenko, a kórház helyettes főorvosa pénteken arról tájékoztatott, hogy a páciens állapota stabil és Navalnij hozzátartozóinak kérésére az orvosok megadták az engedélyt a berlini kórházba való átszállítására. Kalinyicsenko ismételten kizárta a mérgezés lehetőségét - írja az MTI nyomán a Magyar Hang.

Kira Jarmis, Navalnij sajtótitkára a Twitteren szintén azt közölte, hogy a tárgyalások elmozdultak a holtpontról és esély nyílt a politikus elszállítására.

A szibériai város első mentőkórházának főorvosa, Alekszandr Murahovszkij a nap folyamán korábban még arról tájékoztatott, hogy Németországból érkezett orvosok részvételével megtartott konzílium úgy döntött, hogy a kómába esett Alekszej Navalnij Berlinbe szállítása kockázatos lenne, ezért az orosz ellenzéki politikus Omszkban marad, amíg az állapota stabilizálódik.

Kira Jarmis és Leonyid Volkov, Navalnij kabinetfőnöke ezzel szemben már akkor is azt írta a Twitteren, hogy a német orvosok a pácienst biztonságosan szállíthatónak minősítették.

A Meduza ellenzéki hírportál szerint a Navalnij hozzátartozóit nem engedték a német orvosok közelébe és sem Jarmis, sem Volkov nem közölte, hogy honnan számazik az elszállítási alkalmasságra vonatkozó értesülése. Navalnij felesége, Julija Navalnaja szintén pénteken a Twitteren is megosztott levelében személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordult azzal a "hivatalos követeléssel", hogy engedélyezze súlyos állapotban lévő férje haladéktalan átszállítását Németországba.