A katonai rendőrök a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) katonáinak és fegyverzetének a török-szíriai határtól 30 kilométernyire történő kivonását fogják segíteni.

Moszkva előzőleg figyelmeztette a kurd fegyvereseket, hogy további harcokra számíthatnak a török hadsereggel, ha nem teljesítik a kivonásukról kedden Szocsiban megkötött orosz-török memorandumot. Ez utóbbi szerint október 23. déltől kezdve 150 óra áll a kurd milícia rendelkezésére, hogy kivonuljon az Ankara által kialakítani szándékozott határ menti biztonsági övezetből.

Az orosz védelmi tárca közben arról számolt be, hogy a szíriai kormány 15 ellenőrző pontot állít fel a szíriai-török határon. Az Interfax orosz hírügynökség által idézett közlemény szerint a megfigyelőállások felállítása szintén része a keddi orosz-török megállapodásnak.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indított támadást a kurdok ellen Északkelet-Szíriában, Ankara állítása szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. A török fellépés elől sok ezer kurd menekült el. Október 17-én amerikai közvetítéssel tűzszüneti megállapodást kötöttek, amely szerint a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) lázadószervezetnek ki kell vonulnia a Törökország által követelt, 30 kilométer széles "biztonsági övezetből", ahova Ankara kétmillió, Törökországban eddig menedéket találó szíriai menekültet akar telepíteni. Törökországban mintegy négymillió szíriai menekült tartózkodik.