Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A volt elnök és kormányfő szerint az októberben bejegyzett EpiVacCorona november folyamán lép a posztregisztrációs tesztelés szakaszába. Ennek az oltóanyagnak a kipróbálásában 40 ezren vesznek részt Oroszország különböző régióiban. A vakcinát külön tesztelik majd 150, 60 évesnél idősebb emberen.

Alekszandr Gincburg professzor, a Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcinát kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója úgy vélekedett, hogy Oroszországban idén mintegy másfél millió embert fognak beoltani, januárban-februárban pedig megkezdődik az állampolgárok átfogó, a foglalkozástól független vakcinációja.

Kifejlesztőinek szerdai közleménye szerint egyébként a Szputnyik V hatékonysága 92 százalékos. A 16 ezer önkéntes közül, akik a védőoltás mindkét komponensét megkapták, csak húszan fertőződtek meg az új koronavírussal. (A magyarok nem igazán bíznak az orosz és kínai vakcinában.)

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 21 609-cel 1 858 568-ra emelkedett a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, a reprodukciós ráta 1,04, az új esetek 25,8 százaléka tünetmentes.

Oroszország az ötödik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (10,4 millió), India (8,7 millió), Brazília (5,7 millió) és Franciaország (1,9 millió) után.

Az aktív esetek száma az elmúlt egy nap alatt 5009-cel 435 207-re nőtt. A halálos áldozatoké 439-cel - ez eddig a legnagyobb napi növekmény - 32 032-re, a felépülteké pedig 18 811-gyel 1 388 168-ra emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 66,7 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 591 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 439 600 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Moszkvában egyébként a járványhelyzet miatt elmaradnak a fenyőfaünnepségek, valamint az újév és az ortodox karácsony szokásos utcai rendezvényei. Anna Popova tisztifőorvos, a Roszpotrebnadzor vezetője azt javasolta, hogy az egész országban mindenki otthon köszöntse az újévet.