Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A svájci kormány gazdasági államtitkárságának (SECO) kedden kiadott közleménye szerint a bruttó hazai termék (GDP) reálértéken, negyedéves összevetésben 0,6 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 2 százalékkal gyarapodott az április-júniusi időszakban, ami jóval kedvezőbb a várakozásoknál.

Elemzők arra számítottak, hogy negyedéves összehasonlításban 0,4 százalékkal, éves összevetésben pedig 0,9 százalékkal bővült a svájci gazdaság.

Az első negyedévben negyedéves összevetésben 0,3 százalékkal, éves szinten pedig 1,1 százalékkal nőtt a GDP.

Azóta, hogy a svájci jegybank tavaly januárban teljesen váratlanul eltörölte a frank árfolyamküszöbét, az idei második negyedévben növekedett legerősebben a gazdaság. Sokan tartottak attól, hogy az exportvezérelt svájci gazdaság padlóra kerül a frank felértékelődésének következményeként, de a várt recesszió elmaradt köszönhetően a svájci jegybank intézkedéseinek, illetve a gazdaság alkalmazkodóképességének.

A svájci jegybank azonnali hatállyal szüntette meg az 1,20-as árfolyamgátat, míg korábban 10 milliárdos tételekben vásárolt eurót, hogy 1,20 frank fölött tartsa a közös valuta árfolyamát. A lépést követően világszerte felszökött a válságbiztosnak tekintett svájci valuta iránti kereslet. Az euró árfolyama átmenetileg paritásba került a frankkal, és a frank más valutákhoz képest is jelentősen erősödött.

A frank euróhoz viszonyított árfolyama végül az 1,09-es körüli szinten stabilizálódott, ami elviselhető terhet jelent az exportra termelő vállalkozásoknak.