Minden összeállt a következő összeomláshoz

Nagyon súlyos árat fizet majd a világ azért, hogy Donald Trump, az USA elnöke az America first! politika jegyében feladta a liberális világrend fenntartását, amelynek az USA volt a legnagyobb haszonélvezője, például azzal, hogy megnyerte a hidegháborút és az elmúlt 70 évben elkerült egy újabb világégést.
Komócsin Sándor, 2018. július 28. szombat, 09:08

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésének napján világossá tette, hogy megváltoztatja az USA politikai irányvonalát - kezdi elemzését John Harwood, a CNBC vezető szerkesztője. A volt ingatlanmágnás arról beszélt, hogy az USA más országokat tett gazdagabbá saját maga ahelyett, mások katonai erejét támogatta a sajátja helyett, ám immáron Amerikát fogják az első helyre tenni.

Panaszkodott az úgynevezett liberális világrendre, amelyben nemzetközi gazdasági és biztonsági egyezmények kötik össze a legnagyobb piacgazdaságokat, egyben demokráciákat. Ezt a világrendet az USA vezetésével építették fel a második világháború után. Az ország elnökei, akármelyik párthoz tartoztak is, egyetértettek abban, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), az IMF vagy a NATO segít a háborúk megelőzésében, az amerikai értékek terjesztésében és erősíti a prosperitást otthon és külföldön egyaránt.

Működött

Ez a rendszer működött. Az USA megnyerte a hidegháborút a Szovjetunióval szemben és elkerülte, hogy újabb világháború pusztítsa el az emberei civilizációt. A világgazdaság az inflációval kiigazított adatok alapján hétszeresére nőtt 1960-as szintjéhez képest. Eközben az USA gazdasága - jóval magasabb bázisról indulva - mintegy hatszoros bővülést könyvelt el.

Jelenleg az Egyesült Államok évente átlag 14 milliárd dollárt költ az említett intézményekre, ám - ahogy a 70 éve alapított, nonprofit alapon működő Rand Corp. nemzetközi kutatóintézet idén megjelent tanulmányából kiderült - eközben dollár-százmilliárdokat keresett a nemzetközi kereskedelem bővülésén, a hatékonyság növekedésén és azon, hogy sikerült elkerülni a romboló politikai-katonai konfliktusokat, illetve erősíteni a világ pénzügyi rendszerének stabilitását, javítani átláthatóságát.

Az USA-nak aránytalanul nagy befolyása volt erre a rendszerre, amelyből óriási diplomácia hasznot húzott. Ezt azután a saját érdekei érvényesítésére használhatta - mondta Michael Mazarr, a Rand kutatója a CNBC cikkírójának. A szakértő szerint ki lehet jelenteni, hogy nem volt még a világon olyan nagyhatalom, amely olyan versenyelőnyt szerzett volna másokkal szemben, mint amilyenhez az USA jutott ennek a világrendnek köszönhetően.

Valakik közben rosszul jártak

Egyesek azonban az utóbbi időben rosszul jártak. A Peterson Institute for International Economics becslése szerint az elmúlt években a világkereskedelem bővülése miatt évente 156 ezer munkahely veszett el az USA-ban.

Ez párosult az erősödő bevándorlásból fakadó kulturális változásokkal, így az USA-ban és Európában súlyos megrázkódtatás érte a kék galléros alsó középosztálybelieket, azaz a fizikai munkát végző rétegeket. Ez utat nyitott a populista politikusok előretörése előtt, akik célba vették a fennálló világrendet is.

Ugyanezt tette a szovjet világbefolyást visszasíró orosz vezetés. A brit parlament vizsgálja, hogy az oroszok befolyásolták-e a brexitkampányt a 2016-os függetlenségi népszavazáson annak érdekében, hogy leválasszák az Egyesült Királyságot az Európai Unióról. Az USA hírszerző ügynökségei szerint Moszkva beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba is.

Trump ígéretéhez híven egymás után bontja le a meglévő nemzetközi struktúrát. Visszavonta az USA-t a csendes-óceáni TPP kereskedelmi egyezményből és fenyegeti az észak-amerikai szabadkereskedelmi rendszert, a NAFTA-t. Kiléptette országát a párizsi klímaegyezményből és felrúgta az iráni atomalkut. Megkérdőjelezte a NATO lényegét, hogy tagállamai kiállnak egymás mellett, és az USA ellenségének bélyegezte az EU-t, amely ellen vámháborút kezdett.

Nagy baj lesz

A szakértők hada és a washingtoni kongresszus két háza is arra figyelmeztet, hogy a hagyományos szövetségi rendszer aláásása visszaüt, azaz ártani fog az amerikai gazdaságnak és rontani fogja az USA biztonságát. Nem ez az első eset, hogy feszültségek vannak a transzatlanti viszonyrendszerben, de olyan még nem volt, hogy az Egyesült Államok elnöke ne hitt volna a liberális világrend hasznosságában.

A világrendszer, amelyben élünk, már Trump megjelenése előtt is nyomás alatt volt főként Peking és Moszkva izmozása, illetve a 2008-2009-es világgazdasági válság miatt, amely megrogyasztotta a piacgazdaság önszabályozó erejének hitelességét. Most azonban sokan attól tartanak, hogy túl nagy károk keletkeztek. Robert Kagan konzervatív külpolitikai szakértő például nemrégiben annak a véleményének adott hangot a Washington Postban, hogy nyakunkon a világválság.

A fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ptiszaii, 2018.07.28 15:01

@antonchigurs: "Ennek a szösszenetnek az értéke zéró!"
Mi nem igaz a cikkben?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszaii, 2018.07.28 15:00

@lan691: "Amit Trump de a demokrata Sanders is megértett, hogy a politika és az elit nem figyel az atlag emberekre "

Mi jót tett az amerikai átlagnak Trump?
Obama eü. törvényeit, szociális hálóját megszüntette. A gazdag amerikaiaknak kedvez minden intézkedése.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antonchigurs, 2018.07.28 10:12

Ennek a szösszenetnek az értéke zéró!
Hol marad annak az említése, hogy a 70-es évekbeli Nixon/Mao csúcs után, a bevezetett márkanevek gyártását áthelyezték kínába?
Ez nem kicsi kapzsiságra vall, meg, meg is ásták vele a saját sírjukat, az, hogy marketingel eladjuk az ott gyártatott cuccokat több évtizedes távlatban visszaüt a kiagyalóra, az meglehet közben dúsgazdaggá válnak, hidegen hagyva a korábbi termelő sectorban tevékenykedők sorsa.
Ezek pusztulni fognak, lesznek ők még 20 év múlva kínaiak csicskái.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lan691, 2018.07.28 10:04

A beharangozott világválság hoz Trumpnak semmi köze.Amit az USA vezette világrend terjedeserol ir egy lerágott csont. Senki nem tudja mi lett volna ha nem buktattak volna kormányokat szerte a vilagban. Amit Trump de a demokrata Sanders is megértett, hogy a politika és az elit nem figyel az atlag emberekre
Túl hosszú ideig másról sem szólt a politika mint az emberi jogok védelmében folyt harcról, haborukrol. Kozben milliok lettek foldonfutok. Nem véletlen hogy egyszerre kaptak mindketten hatalmas támogatást.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html