A külkereskedelmi forgalom visszaesése továbbra is a globális kereslet és a kínai fogyasztás egyidejű alacsony szintjéről árulkodik - fogalmazták meg szakértők.

A kínai vámhivatal közlése szerint az import visszaesésének üteme lelassult, októberben ugyanis 18,8 százalék volt. A külkereskedelmi forgalom többlete novemberben 54,1 milliárd dollár volt, miközben egy hónappal korábban 62,8 milliárd dollárt jelentettek.

A kínai gazdaságirányítás a múlt hónapban több kereskedelemösztönző intézkedést is hozott, különös tekintettel az export növelésére, elismerve a piaci nehézségeket. A kínai deviza árfolyama a dollárhoz képest egy időben folyamatosan csökkent, de szakértők és az érintettek szerint ez nem hozott pozitív változást az exportáló vállalatok számára.

A világ második legnagyobb gazdasága a harmadik negyedévben 6,9 százalékkal bővült, a növekedés először volt 7 százalék alatt a globális pénzügyi válság kezdete óta. A kínai kormányfő a múlt héten azt hangoztatta, hogy Peking közép- és hosszú távon képes lesz fenntartani az ésszerű növekedést, idén pedig teljesíteni fogja a 7 százalék körüli GDP-bővülést.