Rudd vasárnap éjjel nyújtotta be lemondását, miután kiderült, hogy az illegálisnak minősített bevándorlók kitoloncolásának belügyminisztériumi gyakorlatával kapcsolatban akaratlanul ugyan, de félrevezető tájékoztatást adott a londoni alsóháznak.

A 48 éves Sajid Javid eddig az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszter volt Theresa May konzervatív párti kormányában, de korábban, még az előző tory kormányfő, David Cameron idején a kulturális, média- és sportügyi minisztériumot, illetve az üzleti ügyek minisztériumát is vezette  - írta az MTI.

Javid pakisztáni bevándorlók gyermekeként született Nagy-Britanniában, apja buszsofőrként dolgozott, csakúgy, mint London munkáspárti polgármesterének, a szintén pakisztáni bevándorló családban született Sadiq Khannak az apja.

Képünk forrása: MTI/EPA/Andy Rain