Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy a pénzügyi tárca 14 nap alatt igyekszik kidolgozni azt a javaslatot, amely a leginkább rászorulóknak segítene - adta  hírül a Business Insider Polska. Korábban arról beszélt a Szejm épületében megjelent fogyatékosoknak és gondozóiknak, hogy különleges alapot hoznak létre a fogyatékosoknak, amelyet a legjobban keresők megadóztatásából erősítenek meg.

A kormányfő szerint a társadalom nagy többsége arra a kérdésre, hogy a szolidaritás csak jelszó-e, nemmel felel. Az új közterhet az új évtől vezetnék be

Az emberek azt akarják, hogy az ország vezetői vegyék komolyan a generációk, illetve a kis települések és a nagyvárosok közti különbségek kiegyenlítésének ügy. Az adórendszert alakítsák úgy, hogy a lehető legigazságosabb legyen.

Morawiecki elmondta, hogy a szolidaritási adót csak azok fogják megérezni, akik az országban a legjobban keresőknél is több jövedelemmel rendelkeznek fél százalékkal.

A fotó forrása: Shutterstock.