Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter új növekedési modellt ajánlott partnereinek az amerikai és a kínai kormány tagjainak, illetve vezető kormányzati tisztviselőinek részvételével folyó kétoldalú csúcsértekezleten. Peking számára az jelenti a kihívást, hogy lefektesse egy a belső keresletre a mostaninál sokkal jobban támaszkodó gazdasági rendszer alapjait - adta meg a csúcs alaphangját Geithner nyitóbeszédében.

A válasz nem váratott sokat magára: a kínai kereskedelmi miniszter sietett leszögezni, hogy a Nyugat eltúlozza a jüan alulértékeltsége miatti aggodalmait, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az elmúlt három évben folyamatosan csökkent a kínai külkereskedelmi többlet. (Ehhez képest áprilisban a várakozásokat messze meghaladó többletet mutatott a mérleg.)

Az amerikai pénzügyminiszter azt is leszögezte, hogy álláspontjuk szerint Kínának erősítenie kell gazdasági rendszerében a piacgazdasági elemeket és a jelenleginél kifinomultabb pénzügyi rendszert kell kiépítenie. Ezek azonban hosszú idő óta szokásos témák a két ország éves stratégiai gazdasági dialógussorozatában, nem úgy, mint az amerikai alelnök, Joe Biden és külügyminiszter, Hillary Clinton nyers bírálatai az emberi jogok kínai megsértésével kapcsolatban.

Biden és Clinton az emberjogi aktivisták, újságírók, ellenzékiek letartóztatása miatti amerikai aggodalmaknak adott hangot és bírálta a pekingi kormányt azért, hogy csírájában el akar fojtani bármilyen olyan mozgalmat, amely az arab világban kialakult forrongáshoz vezethet. Erre válaszul Peking megfogalmazhatja a maga diszkriminációs vádját, miszerint Washington megsérti a szabad kereskedelem elvét, amikor biztonsági okokra hivatkozva korlátozza a kínai befektetéseket az USA-ban.