Kassowitz New Yorkban, a James Comey volt FBI-vezető szenátusi meghallgatása után, csütörtökön kiadott közleményben fejtette ki álláspontját. Trump elnök magánügyvédje hangsúlyozta: a sajtóban megjelent sok hamis információ cáfolataként James Comey "végre nyilvánosan is megerősítette" azt, amit magánúton már korábban közölt Donald Trumppal, vagyis hogy az elnök ellen nem folyik vizsgálat a tavalyi elnökválasztásba történt lehetséges orosz beavatkozásáról folyó átfogó nyomozás keretében.

Kassowitz leszögezte: Donald Trump soha, semmilyen formában nem kérte a leváltott FBI-igazgatótól a Michael Flynn volt nemzetbiztonsági főtanácsadó elleni vizsgálat felfüggesztését, sőt, még csak nem is sugalmazta neki ezt.

Az ügyvéd felvetette annak lehetőségét, hogy Trump elnök pert indít a volt FBI-vezető ellen, mert felhatalmazása nélkül kiszivárogtatta a sajtónak a beszélgetéseikről készült feljegyzéseit.

Ahogyan a közlemény fogalmaz: Comey "ma elismerte, hogy egyoldalúan és alattomosan, felhatalmazás nélkül nyilvánosságra hozta a sajtónak az elnökkel folytatott kiváltságos beszélgetéseit. A megfelelő hatóságokra bízzuk annak eldöntését, hogy e kiszivárogtatások ügyében megindítják-e a nyomozást". A szándékos kiszivárogtatás tényét James Comey a szenátusi meghallgatáson ismerte el.

(Fotó: MTI/AP/Evan Vucci)