A hírról az angol nyelvű Megújuló Energia Világa számolt be először. A hibrid energiás projekt Mindoro szigetén, Puerto Galera-ban épül, és a tevek szerint ez év végén be is kapcsolják. A cél, hogy a településen stabil villamos energia ellátást biztosítsanak úgy, hogy a gyenge hálózati kapcsolattal rendelkező Puerto Galera jelentős mértékben csökkenteni tudja az áramtermeléséhez eddig szükséges dízelüzemanyagtól való függőségét.

A Siemens Gamesa egy, már meglévő 16 megawattos (MW) szélerőművet egyesít egy 6 MW/6 MWh méretű akkumulátor tároló megoldással, illetve egy, mindezt "házon belül" vezérleni képes központi rendszerrel. A Siemensnél úgy számolnak, hogy ez a hibridrendszer a finomhangolások után lényegében önálló hurokban, hálózati rásegítés nélkül is képes lesz ellátni a feladatát. Az ötéves komplex szolgáltatási szerződés sikerességében mindkét fél annyira bízik, hogy a már meglévő 6 darab 2 MW-os szélturbina mellé elkezdődtek a tárgyalások további 10 MW szélenergia kapacitás növelésről.

Ez az telep a régiót fogja segíteni. Abban is, hogy a dízelüzem használatát és károsanyag-kibocsátást is csökkenthessék. A tároló létesítmények azt biztosítják, hogy a tiszta energia hozzáférhetővé váljon akkor, amikor az embereknek erre szükségük van. Az ilyen hibrid megoldások azt példázzák, hogy nem csak a megújuló energia nagysága számít, hanem az is, hogyan optimalizálható mindez a fogyasztó felé. Mi ebben hatalmas növekedési potenciált látunk - mondta Warren Wilson, a Siemens Gamesa értékesítés és marketing ügyvezető igazgatója.