Polgárháború jöhet Lengyelországban a legendás politikus szerint

Lech Walesa a lengyel rendszerváltás előkészítésének legendás szakszervezeti vezetője, volt államfő attól tart, hogy az abortusztörvény módosítása miatt kirobbant tüntetésekre adott brutális rendőri választ borzalmas viszont válasz követheti.
Barabás Júlia, 2020. november 27. péntek, 15:06
Fotó: MTI/EPA

Hetek óta tartanak a megmozdulások a Nők sztrájkja mozgalom szervezésében Lengyelországban az abortusztörvény további (alkotmánybírósági) szigorítása miatt, nemcsak a nagyobb városokban, de a kisebb helyeken is, még a templomok sem maradnak tiltakozás nélkül. Az utóbbi időben a rendőrség gumibottal, gázsprayvel támadt a nőkre.

Viszonzásul valaki, nem tudni, kicsoda, nyilvánosságra hozta a rendőrök összes adatát, nevét, címét, családi állapotát. Ez ügyben Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter és főügyész vizsgálatot indított, mert úgy gondolja, hogy veszélybe került a hatósági közegek biztonsága.

Lech Walesa, Nobel-békedíjas volt államfő interjút adott a helyzetről a Newsweek lengyel kiadásában. Walesát abortusz ügyben nem lehet a tüntetők melletti elfogultsággal vádolni, részben mélységes vallásossága miatt (mindig viseli zakója hajtókáján a Szűz Mária képét), részben azért, mert nyolc gyermeke van. Szerinte az embereket arcon verni sokáig nem lehet, ez már az utolsó lépcsőfok a zuhanásig. A következő alkalommal valaki már nem bírja ki, késsel esik a rendőröknek, és elkezdődik a polgárháború.

November utolsó hetében a Nemzetvédelmi Minisztérium előtt volt tüntetés "szabad abortuszt és szabad oktatást" címen. A résztvevők közül több demonstrálót le is tartóztattak, a rendőrség szerint azokat, akik az igazolásnál megtagadták személyazonosságuk bizonyítását. A Nők sztrájkja mozgalom utcai blokádokat is szervez Varsóban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Ballada, 2020.11.28 07:36

Már a németek ellen segítő magyarok síremléke sem elég progresszív a varsói balos csürhének.
https://kuruc.info/r/4/220043/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ballada, 2020.11.28 07:34

@hedviga:
"@Ballada: .........haljál meg te a szülésbe, te mocsok! "
mindja
"gumit nem ismerő agyhalottként"
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.11.27 21:18

A következő mi lesz? A nők választójoga, amit majd el akartok venni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.11.27 21:15

A Lech Walesanak pedig csak annyit, hogy a 8 gyereked közül egyet sem te szültél. Semmi sem a te érdemed!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.11.27 21:14

Először mindenki ember, utána férfi és nő.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html