A jobboldali Iohannis egy közleményben bírálta a szociálliberális kabinetet, amellyel politikai konfliktusban áll, korábban többször követelte Viorica Dancila miniszterelnök lemondását.

Az államfő szerint mindazoknak, akik eddig nem kezelték megfelelően ezt a válságot, vállalniuk kell a felelősséget. Legfőbb feladatként a kórokozó terjedésének megfékezését jelölte meg, valamint a pórul járt gazdák mielőbbi kárpótlását. Az elnök szerint a hatóságok nem megfelelő hozzáállása a csőd szélére sodorta a gazdákat. Emlékeztetett, hogy jelenleg tíz megyében több mint 700 fertőzőgóc szerepel nyilvántartásban. Az elnök szerint a dél-kelet-romániai farmok lassan mind megszűnnek, a kár értéke több tízmillió euróra emelkedett, illetve több ezer munkahely szűnt meg.

Iohannis szerint jelentős kereskedelmi  lehetőségektől estek el a román gazdák, aminek komoly következményei vannak a gazdaságra. Emlékeztetett, hogy a belföldi sertéshús-fogyasztás mintegy felét a kórokozó által sújtott kereskedelmi farmok biztosítják.

Az elnök úgy látja, a hatóságok nem tájékoztatták idejében és hatékonyan a lakosságot a kórokozó terjedésének veszélyeiről. Úgy vélte, hogy "az igazságszolgáltatással háborúskodó kormány elfelejtett megküzdeni az afrikai sertéspestissel".

Iohannis szerint a kormány nem készült fel a beteg állatok elégetésére, az állatok szállításának nyilvántartása is hiányos, ami mind hozzájárul a kórokozó terjedéséhez.

A kormány korábban elutasította azokat a bírálatokat, melyek szerint nem intézkedtek volna megfelelően az afrikai sertéspestis ellen.

Szombaton jelentették be, hogy a kórokozó megjelent Románia legnagyobb farmján, a dél-keleti Braila megyében, ahol mintegy 140 ezer állatot kell megsemmisítenie a hatóságoknak. Előtte már több mint 117 ezer sertést pusztítottak el egész Romániában, ahol tavaly júliusban mutatták ki először a kórokozót Szatmárnémetiben.

A fotó forrása: AFP Photo/Daniel Mihailescu.