Csütörtökön találkozott egymással  Andrzej Duda állam- és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, majd az egyeztetés után a miniszterelnök bejelentette, hogy bizalmi szavazást kér kormánya ellen. Döntését azzal indokolta, hogy az ellenzék a koronavírus-járványos alatt botrányosan viselkedett, mivel sorra indítottak bizalmatlansági szavazásokat a kormány tagjai ellen. Morawiecki meg akarja erősíteni a helyzetét azáltal, hogy a parlament bizalmat szavazzon a kormányának.

"A mutatók egyértelműek. A gazdag Svájcban, Belgiumban és Svédországban sokkal több koronavírus okozta haláleset történt, mint Lengyelországban. Ez a jobboldali kormány és £ukasz Szumowski egészségügyi miniszter sikere. A tények értünk szólnak" - mondta beszédében Morawiecki, aki szerint az ellenzék csak meg akarja osztani a lengyeleket a járvány alatt, zavart akar kelteni azáltal, hogy a kormány egészségügyi és gazdasági lépéseit bírálja.

A Jog és Igazságosság (PiS) a legutóbbi választás óta nem rendelkezik többséggel a Szejmben, koalíciós kormányzásra kényszerült, így két kispárt, az Egyetértés (Porozumienie) és a Szolidáris Lengyelország (Solidarna Polska) tömörülésekkel együtt kormányoz. Ezek a pártok támadták is a PiS-t, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy májusban meg akarta tartani az elnökválasztást, mivel a járványveszély miatt ezt társadalmi kockázatnak ítélték meg. A szakító próba vége az lett, hogy június 28-ra halasztották el a választást, ahol a mandátumot most betöltő - és a jobboldal által támogatott - Duda, valamint az összelenzéki támogatottságú Robert Biedroñ indul el. Az ellenzék szerint most Morawiecki pusztán a Duda melletti kampányból indította el a bizalmatlansági folyamatot, valamint támadták a kormánypártot amiatt, hogy csak 30 percet kaptak arra, hogy a szavazásról szóló vitára felkészüljenek.

A Gazeta Wyborcza szakértői szerint ez csak egy stressz-teszt a PiS részéről, amellyel teszteli koalíciós partnerei elköteleződését.

A jobboldali PiS és a miniszterelnök kifejezetten szoros szövetségese Orbán Viktor kormányának.