Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MSZP javasolja a 13. havi nyugdíj első heti részletének azonnali bevezetését, úgy, hogy minden nyugdíjas az átlagnyugdíjnak megfelelő, azonos összegű juttatásban részesüljön - írja a párt közleményében. Ez azt jelenti, hogy 2020/2021-ben minden nyugdíjasnak plusz 70 ezer forintot kellene kapnia. Ezzel a nyugdíjasok kétharmada jobban járna, mint ha saját nyugdíját hozná a postás 13. haviként is, hiszen ők átlagos vagy átlag alatti nyugdíjat kapnak.

Az azonos összegű 13. havi nyugdíj mérsékelné a nyugdíjrendszer igazságtalanságát, amelyben vannak olyanok, akik havi nyugdíja közel akkora, mint az alacsony nyugdíjat kapók egész évi nyugdíja. Eközben a bolti árak emelkedéséből fakadó többletkiadás mindenkit azonosan érint. Az MSZP megoldása költségvetési többletkiadás nélkül tenné lehetővé az alacsony nyugdíjban részesülők helyzetének javítását.

Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz nemet mondott erre a parlament törvényalkotási bizottságában - kelnek heves érzelmekkel javaslatuk védelmére a magyar szocialisták -, ami szerintük azzal egyenértékű, hogy a kormánypárt cserben hagyja az időseket, akiket nem csupán a koronavírus-járvány fenyeget az átlagosnál súlyosabban, hanem a gazdasági válság is. A szocialista párt szerint nem ez az első eset, hogy a hatalmon lévő politikai erő így viselkedik.