Miután öt napot zárkában töltött, péntektől várhatóan szabad lábon folytatja a védekezést az ellene indult eljárásban Dominique Strauss-Kahn, az IMF volt első embere. A bíróság megállapította azokat a feltéteket, amelyek mellett elhagyhatja a börtönt - ezek azonban olyan keményre sikeredtek, hogy még a meglehetősen jómódú gazdasági csúcsvezetőnek is gondot okozhat a teljesítésük. A védelemnek egymillió dollár óvadékot, továbbá a Strauss-Kahn - felesége nevén lévő - házára kötött ötmillió dollár értékű biztosítást kell letétbe helyeznie, a lakást csak bírósági és egészségügyi okokból, illetve vallásgyakorlás céljából hagyhatja el. Bokájára elektronikus nyomkövetőt illesztenek, házát bekamerázzák, tevékenységét a nap 24 órájában biztonsági őr ellenőrzi. Útlevelét le kell adnia.

A szigorúságot azzal indokolják, hogy ha elhagyná az Egyesült Államokat, akkor nagyon nehéz lenne elérni kiadatását. A felperes jogi képviselője például arra hívta fel figyelmet, hogy a Franciaország nem adja ki saját állampolgárait, így a megvádolt volt IMF-vezér jó eséllyel ott keresne menedéket. Struss-Kahn meglehetősen jómódú, ezért komoly forrásai vannak egy szökés és bujkálás megszervezésére - véli a bíróság. Az ügyészség aggodalmát fejezte ki a döntés miatt, a volt IMF-vezetőt vádoló asszonyka ügyvédje szerint ügyfele komolyan nehezményezi, hogy egy ilyen ember, még ha erős korlátozásokkal is, szabad lábon lehet.

Strauss-Kahn feleségével, Anne Sinclair volt televíziós újságíróval fog együtt lakni, látogatókat korlátozott számban fogadhat. A házi őrizetet a Stroz Frienberg nevű biztonsági cég látja el, amely máris közölte, hogy a bokariasztó minden jelzését aprólékosan ki fogja vizsgálni, és minden gyanús lépést vagy a szökés gondolatára utaló jelet azonnal jelenteni fog a bíróságnak. A vállalat egyik alkalmazottja mindenhova el fogja kísérni Strauss-Kahnt és jelentést készít arról, mit csinált, kivel találkozott. Az ügyészség szerint a biztonsági intézkedések havonta összesen több mint 200 ezer dollárba kerülhetnek, és kérdés, hogy az IMF exvezére - természetesen neki kell állnia a költségeket - hogyan tudja ezt kifizetni. A védelem közlése szerint Strauss-Kahn vagyonának értéke nettó kétmillió dollár, a háza négymilliót ér, de a tulajdonosa Sinclair asszony.