A brexittárgyalásokon felmerülő kérdések bonyolultsága miatt szükség lehet az egyeztetés meghosszabbítására egy évvel - jelentette ki az Euractive tudósítása szerint Siegfried Muresan, az Európai Néppárt (EPP) szóvivője. Ez az első eset, hogy az európai politikára komoly befolyással bíró szervezet felveti ezt a lehetőséget.

Eddig két forgatókönyv volt forgalomban. Az egyik szerint sikerül az európai alapszerződésben meghatározott kétéves időtartamon belül, 2019 márciusának végére lezárni az ügyet úgy, hogy az egyezségre áldását adja mind a 27 uniós tagállam. A másik szerint ez nem jön össze és a felek megegyezés nélkül állnak fel a tárgyalóasztaltól.

Harmadik lehetőség

A hosszabbítás lenne a harmadik forgatókönyv, amelyhez szintén szükség van az uniós kormányok áldására. Ezzel lehetne elkerülni a második forgatókönyv, az eredménytelenség súlyos következményeit, nevezetesen hogy az EU és Nagy-Britannia kereskedelemében a WTO szabályok lépjenek életbe, amelyek jóval kedvezőtlenebbek a jelenlegieknél.

Mivel a dolgot az EPP, az Európai Parlament legnagyobb frakciója javasolja - ez a pártcsoport adja az Európai Bizottság, Parlament és Tanács elnökét -, komolyan kell venni. A londoni kormány, amely egyszerre akar tárgyalni a válásról és az új kereskedelmi szerződésről az EU és a szigetország között, jól járhat ezzel a forgatókönyvvel, mert több időt adna az ezzel még bonyolultabbá váló egyeztetésekre.

Fejezze be!

Ugyanakkor erősítheti az uniós tagállamok pozícióját is, ugyanis a hosszabbításra adott igen szavazatukért kérhetnének ezt-azt cserébe az Egyesült Királyságtól. Egyes szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy vigyázni kell a határidő kitolásának lebegtetésével, mert az halogatásra ösztönözhet egyeseket, így ha valamelyik EU-tagállam hirtelen nemet mondana, akkor félkész állapotban szakadnának meg a tárgyalások.

Muresan világossá tette azt is, hogy már most kérnének cserébe valamit Londontól. Nevezetesen azt ajánlotta Theres May miniszterelnöknek, hogy fejezze be azt a kommunikációt, miszerint a rossz megállapodásnál az is jobb, ha nincs megállapodás.

A brexittárgyalásokat egyébként július 17-én folytatják, a fő témák a szigetországban élő EU-s állampolgárok jogai, illetve az Egyesült Királyság korábbi kötelezettségvállalásai után fizetendő cech lesznek.