Az Egyesült Királyság és az Európai Unió álláspontja ugyan még mindig nagyon távol áll egymástól a két ország új kereskedelmi megállapodásának ügyében, de erősödött a remény, hogy lesz egyezség - írja a Financial Times. Ebben kivételesen egyetértenek Londonban és Brüsszelben is, ami kiderült Ursula van der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit miniszerelnök december 13-ai telefonbeszélgetéséből. Szemben a néhány nappal korábbi feszült hangulatú személy találkozóval, ezúttal jó hangulatban társalgott egymással a két vezető.

A legfontosabb eredmény azonban az, hogy a vasárnapi határidőt a megállapodásra kitolták karácsonyig. A leges legutolsó határidő 2020. december 31-e, ugyanis azt követően lejár az az átmeneti időszak a felek viszonyában, amely január végén, a brexit de jure bekövetkezéskor kezdődött. Ebben a szakaszban még a korábbi, EU-s feltételek szerint kereskedtek egymással a felek (és még két hétig folytathatják ezt). Ha összejön az egyezség, akkor a brit és az európai parlament szilveszter előtt még rábólinthat. A font egy százalékkal erősödött a híre a dollárral és 0,8 százalékkal az euróval szemben.

Kreatív fogalmazás

A határidő-hosszabbításról azt követően döntöttek, hogy a mindkét fél úgy látja, van esély kimozdulni a holtpontról a legfontosabb kérdésben, a versenysemlegesség ügyében. Az EU csak úgy tudja elképzelni a brit és az uniós cégek szabad versenyét, hogy a londoni kormány nem puhítja fel a környezetvédelmi, munkaügyi szabványokat, versenyelőnyhöz juttatva ezzel a szigetország cégeit. A brit kormány viszont nem szeretne beleszólás abba, hogyan szabályozza a saját országa gazdaságát.

Dominic Raab brit külügyminiszter arról beszélt a hét végén, hogy az EU-nak késznek kellene valós engedményeket tenni ezen a téren, majd arra célzott, hogy a jogászok bevihetnek a megállapodásban némi jogi halandzsát - nevezzük ezt "kreatív szövegezésnek" -, amivel átsegíthetik a megállapodás tervezetét az elfogadását gátló akadályokon. Az EU-s tárgyalók is úgy látják, hogy sikerült előre araszolni a megegyezés felé.

Mechanizmusok

Az ügyhöz közel álló források szerint a feleknek sikerült jobban kidolgozniuk azokat a mechanizmusokat, amelyek segítenek a brit és az uniós vállalatoknak összhangban tartaniuk az általuk vállalt környezetvédelmi, munkaügyi és más standardokat akkor is, ha az EU és a szigetország szabályozása eltér majd egymástól. Brüsszel azt javasolta, hogy bármelyik fél konzultációt kérhessen, és azonnal vámokat vezethessen be, ha úgy látja, hogy vállalatait versenyhátrány éri a másik gazdasági beavatkozása miatt.

A brit fél korábban elzárkózott az ilyen szabályoktól, ám az uniós oldal a hét végén olyan ötletekkel állt elő, amelyek figyelembe vették az aggodalmait. Olyan részletekről van szó, mint hogy milyen szerepe legyen a vitás ügyekben a választott bírósági eljárásoknak vagy milyen kritériumokhoz kössék a gazdasági károkozást.

Hadihajók csőre töltve

A másik kritikus vitakérdésben, a halászat ügyében nem sikerült érdemben előrelépniük a feleknek, így továbbra sem tudni, milyen feltételekkel halásznak januártól az európai halászok a brit felségvizeken. Johnsont december első felében tájékoztatták arról, hogy a Royal Navy készenlétben áll, hogy amit szükségessé válik, megállítsa az EU-ból érkező halászhajókat a brit vizeken. Nelson admirálisnak, a híres brit tengerésznek tulajdonítják azt a mondást, miszerint ha a brit oroszlán vitába keveredik egy másik országgal, akkor nincs jobb érv a nézeteltérések tisztázására, mint hogy megjelenik az illető ország kikötőinél néhány brit hadihajó.

Michel Barner, az EU brexitügyi főtárgyalója az EU-tagállamok állandó brüsszeli képviselőinek azt mondta, hogy a megállapodást már a héten megköthetik. Beszámolója szerint a brit fél a gazdasági szabályozás összehangolásában, az EU pedig a halászat terén tett engedményeket.