Nagyon valószínű, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő hatással akar lenni arra mi folyik, és mi fog történni Lengyelországban - mondta a TOK FM rádiónak Krzysztof Liedel biztonságpolitikai szakértő, aki a Nemzeti Biztonsági Hivatalban dolgozott Bronislaw Komorowski elnöksége idején. Liedel szerint nagyon valószínű, hogy az oroszok megzavarták a lengyelországi parlamenti választásokat, mert Putyin így vagy úgy, de hatással akar lenni arra, mi történik Lengyelországban.

Az oroszok a háttérben szeretnek működni Lengyelország esetén, kerülik a nyílt konfliktusokat. Ez stratégiai céljaik megvalósításának módja. A szakértő emlékeztetett a Polgári Platform kormányzása idején történt lehallgatási botrányra - egy a parlament közelében lévő vendéglőben politikusok bizalmas beszélgetéseit vették fel és hozták nyilvánosságra. Úgy véli, ezt az akciót Kreml és a PiS együtt hajtotta végre, mert a felvételek a kormánypártot és a kormányt járatták le.

Liedel szerint Lengyelországban két veszélyes jelenség van, amelyet az idegen titkosszolgálatok kihasználhatnak. Az egyik a társadalom megosztottsága, mert lehetővé teszi, hogy egymással szemben uszítsák az embereket. A másik a döntéshozatal centralizációja - márpedig Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke, Lengyelország tényleges vezetője így működik. Biztonságpolitikai szempontból az ilyen vezető könnyen manipulálható: félrevezető adatokkal lehet megvezetni, illetve ki lehet használni a gyengeségeit.