A külügyekkel foglalkozó washingtoni elit csak kapkodta a fejét a Trump-Putyin csúcstalálkozó után, az amerikai elnök megjegyzései nyomán egymás után élhették át a hitetlenkedés, a félelem és a düh érzését. A legerősebb érzelem azonban a megszégyenülés lehetett, miután az Egyesült Államok elnöke azzal, hogy kritika nélkül elfogadta Vlagyimir Putyin egyoldalú nézőpontját bizonyos kérdésekben, megalázta saját magát. Eközben az orosz elnök önelégült mosollyal ücsörgött székében - kezdi elemzését Gideon Rachman, a Financial Times (FT) vezető publicistája.

Kielégítő eredmény

Putyint mély elégedettséggel töltheti el az USA megszégyenülése, ugyanis egész világszemléletét arra építette, hogy az Egyesült Államok évtizedeken át szándékosan gyengítette és megszégyenítette Oroszországot. Így az ő nézőpontjából nézve elérkezett a visszavágás ideje.

Aki manapság Moszkvában jár szembe találhatja magát az elmúlt évek orosz agresszióival kapcsolatos nyugati vélemények orosz tükörképével. Az USA-ban és Nyugat-Európában úgy látják, hogy Oroszország agresszor, amely annektálta a Krím félszigetet és titkos háborút folytat Délkelet-Ukrajnában. A válasz: a nyugati szövetségesek még nagyobb agressziót követtek el Irak és Líbia ellen és közvetlenül veszélyeztetik Oroszországot azzal, hogy bevonták a NATO-ba a kelet-közép-európai országokat.

Ezért a Krím lenyúlása Ukrajnától csupán önvédelem volt: meg akarták előzni, hogy Szevasztopol kikötőjét, a fekete-tengeri orosz flotta fő bázisát a NATO hajói használják.

Mindenre van válasz

És mi a helyzet azzal, hogy Moszkva aláássa az amerikai demokráciát. Putyin válasza a szimpla tagadáson túl az, hogy az USA régóta próbálja gyengíteni az orosz politikai rendszert. Hillary Clinton külügyminiszterként nyíltan támogatta a 2011-2012-es Putyin-ellenes tüntetőket. Ez az orosz elnök sosem bocsátotta meg, újabb okot adott neki arra, hogy belepiszkáljon a 2016-os amerikai elnökválasztásba.

A hivatalos álláspontot elfogadó oroszokkal nehéz vitatkozni, mert sohasem ismerik el, hogy hazudnak - írja az FT publicistája. Ugyanakkor a sorok közt olvasva kiderült, hogy két dologgal magyarázzák ezt. Az egyik, hogy a nyugatiak is hazudnak, a másik, hogy Oroszország ostrom alatt áll, ezért a megtévesztés és a hazudozás a védekezés szükséges eszköze.

Konklúzió

Ilyen értelemben a hivatalos orosz álláspont a világpolitika vitatott kérdéseiről egyszerre teljesen cinikus és nagyon őszinte. A moszkvai kormány hazugságokat terjeszt a saját viselkedéséről és a világ dolgairól, de őszintén hiszi, hogy ez a hazudozás indokolt része annak a kampánynak, amelyet a nyugatiak tisztességtelenségével és agressziójával szemben folytat.

Rachman tapasztalatai szerint a cinikusság és az őszinteség ugyanilyen keveréke jellemzi a politikai elit személyes viselkedését. Ahogy egy orosz barátja fogalmazott: az egyetlen dolog, ami tényleg felbőszíti őket, ha valaki közéjük és a pénzforrásaik közé áll. A korrupció gyökerei ugyan mélyek Oroszországban, de nem pusztán arról van szó, hogy ez irányítaná az ország elitjét. Putyin és környezete ettől még valódi, hiteles nacionalisták.

Süketek párbeszéde

Ennek aztán az az eredménye, hogy a süketek párbeszéde folyik, akárcsak az elvakult futballszurkolók között. Rachman elárulja, hogy a focivébé Anglia-Kolumbia meccsét Moszkvában egy bárban nézte. Amikor az angolok kaptak egy 11-est és a kolumbiaiak vitatták ezt, ő mint angol úgy látta, hogy ez az utóbbi csapat tisztátalan viselkedésének bizonyítéka, ezért még indokoltabb a büntető ellenük, mint pusztán a szabály szerint. A mellette drukkoló kolumbiai szurkolók viszont úgy vélték, hogy a meccset elcsalták és a bíró elfogult a válogatottjukkal szemben.

Ugyanez a helyzet az orosz politikával. Ő úgy látja, hogy Moszkva agresszíven beavatkozott az ukrán belpolitikai válságba 2014-ben, a segítségével lelőttek egy polgári repülőgépet Ukrajna felett és Moszkva utasítására megmérgeztek embereket egy idegen állam, Nagy-Britannia területén. Ezért fogadtak el vele szemben a nyugati országok gazdasági szankciókat. Az oroszok a szankciókban csak a Nyugat oroszfóbiájának újabb bizonyítékát látják.

Látni és láttatni

Az FT publicistája szerint azért nem lehet teljesen relativizálni minden politikai vitakérdést. Az 1990-es évek káoszát nem a Nyugat erőltette Oroszországra, ahogy a putyinista ideológia állítja, hanem a Szovjetunió összeomlása és az akkori jelcini orosz vezetés kétbalkezes viselkedés okozta.

A kelet-közép-európai országok nem pusztán a Nyugat biztatására léptek be a NATO-ba, hanem azért is, mert a hidegháború idején rossz tapasztalatokat szeretek az orosz befolyással kapcsolatban. A 2011-2012-es tüntetések résztvevői nem nyugati bábok voltak, hanem a putyini rendszerrel valóban elégedetlen demonstrálók.

A bosszú pillanata

Csakhogy az 1989-ben győztes amerikai demokrácia bajban van. Az USA elnöke úgy kezeli Oroszországot, mint egy országával egyenrangú szuperhatalmat, ami Putyin számára elhozta a bosszú édes ízét. Mindennek van egy tanulsága, amit az amerikai liberálisoknak érdemes megszívlelniük - véli az FT szakírója.

Ami Oroszországban rossz, az jórészt abból fakad, hogy az ország vezetői nem tudnak megbirkózni a belső gazdasági és politikai gondokkal, így az emberek bajaiért a Nyugatot teszik felelőssé. Az amerikai liberálisok most hasonló hibát készülnek elkövetni: a rémálmukért, Donald Trump hatalomra kerüléséért hajlamosak az oroszokat felelőssé tenni. A gondok igazi forrásai azonban mindkét országban otthon keresendőek.

A fotó forrása: Reuters