Putyin egyelőre kivár és figyel

Az orosz kormány egyelőre nem tervezi, hogy beveti azt az úgynevezett biztonsági tartalék katonai egységet, amelyet a fehérorosz határ mellett állomásoztat.
Komócsin Sándor, 2020. augusztus 31. hétfő, 16:28
Fotó: AFP

Fehéroroszországnak egyelőre nincs szüksége az orosz csapatokra, amelyeket Vlagyimir Putyin államfő parancsára "biztonsági tartalékként" felsorakoztattak a belorusz-orosz határon - idézte az elnök szóvivőjét, Dmitrij Peszkovot a Moscow Times. Ebben a pillanatban ki van zárva, hogy ezt a tartalék erőt bevessék - mondta a szóvivő napi rövid sajtótájékoztatóján.

Amikor augusztus utolsó hetében bejelentette az egység létrehozását, Putyin azt mondta, hogy csak akkor küldik be a volt szovjet köztársaság Fehéroroszországba a katonaságot, ha belorusz "szélsőségesek átlépik a tűréshatárt, és fosztogatások kezdődnek". Peszkov azt mondta, hogy most úgy látják, a szomszédos országban a hatóságok ellenőrzés alatt tartják a folyamatokat.

Az EU vezetői idegesen reagáltak a "tartalék erő" felállítására, Emmanuel Macron francia államfő például azt mondta, hogy egy orosz intervenció lenne a legrosszabb, ami a jelenlegi helyzetben történhet. Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője arra szólította fel a Kremlt, hogy tartsa magát saját mantrájához, miszerint a belorusz belpolitikai válság a szomszéd ország belügye.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2020.09.01 09:34

@Darabont1453:
Azert azt a tenyezot ne hagyjuk figyelmen kivul, hogy az oroszok alol kiszbadult nepek, akar a v4-ek, akar a balti nepek, fenysebesseggel hagyjak maguk mogott azokat, akik nem nyertek el a fuggetlenseguket. Lasd ukrajna, feherorosz, gruzia stb. A kontraszt az ido elorehaladtaval egyre nagyobb, ez pedig folyamatos es egyre nagyobb nyugtalansagot fog okozni. Szerintem a jovoben megszaporodnak a fuggetlensegi torekvesek.

O1G
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2020.08.31 19:54

@laci_52: " Belarusz gazdasági függősége az oroszoktól annyira erős, hogy Putyin némi fenyegetőzéssel magához édesgetheti és el tudja érni, hogy akkor is oroszbarát kormánya legyen, ha Lukasenka megbukik. Úgyhogy egyelőre nem kell bevonulni. Az orosz katonai beavatkozás csak akkor fog bekövetkezni, ha esetleg véres polgárháború törne ki Belaruszban."

És nem is érdekel senkit se nyugaton Belorusszia. Az egész ország egy romhalmaz akárcsak Moldávia.....

Putyinnak jól jön ez a káosz, ad egy kis lóvét Lujkasenkának, éppen annyit, hogy életben tartsa a rendszerét. Majd szépen benyújtja a számlát utána, ami valószínűleg az unió lesz Oroszországgal....ha nem is politikai, de szoros gazdasági unió biztosan....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2020.08.31 19:49

@Lehner.geza@gmail.com: " Neked:)
Tényezőnek ma már csak Kína számít. Az ipari forradalom és a gyarmatosítás előtt is ők voltak a TOP-on., még ha történelemből nem is ezt tanították nekünk. Most pár száz évig megint ők jönnek. Eurázsia még lehetett volna, de azt az USA minden eszközzel el akarta kerülni. Sikerrel:("

Neked:)

Ez kb 30 év múlva lesz igaz, ha addig nem változik semmi és marad ez a tendencia. És akkor is annyi nemzeti jövedelmet fog előállítani 1.4 milliárd Kínai, mint 350 millió amerikai....

Ami Kínát illeti jó tanulópénz az ami Honkongban folyik...legalábbis azoknak, akik Kínához akarnak közeledni pld. Tajvanon.

600 évvel ezelőtt TOP-on voltak...ebből azért ne induljunk ki. Egyiptom 3000 éven keresztül volt TOP-on....és most hol van ?

Autoriter állam nem fogja a világgazdaságot uralni, mert éppen a szabad piacot és a versenyt ölni ki az ilyen rendszer ahol, az állam a legnagyobb megrendelő ott az fog nagyot kaszálni, aki nagyot tud benyalni a hatalmasoknak. Lásd Magyarország.....XDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2020.08.31 19:42

Belarusz gazdasági függősége az oroszoktól annyira erős, hogy Putyin némi fenyegetőzéssel magához édesgetheti és el tudja érni, hogy akkor is oroszbarát kormánya legyen, ha Lukasenka megbukik. Úgyhogy egyelőre nem kell bevonulni. Az orosz katonai beavatkozás csak akkor fog bekövetkezni, ha esetleg véres polgárháború törne ki Belaruszban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Lehner.geza@gmail.com, 2020.08.31 19:24

@Darabont1453: Neked:)
Tényezőnek ma már csak Kína számít. Az ipari forradalom és a gyarmatosítás előtt is ők voltak a TOP-on., még ha történelemből nem is ezt tanították nekünk. Most pár száz évig megint ők jönnek. Eurázsia még lehetett volna, de azt az USA minden eszközzel el akarta kerülni. Sikerrel:(
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html