Úgy tűnik, Putyin a történet végén mindenképpen nyer

Érzékeny pillanatban találkozott egymással Oroszország és Kína államfője: a két ország viszonya szépen alakul, de nem mentes a feszültségektől és nyitott kérdés, hogy szoros szövetségre léphetnek-e egymással az USA vezető szerepének ellensúlyozására a nemzetközi porondon.
Komócsin Sándor, 2019. június 12. szerda, 12:19
Fotó: Getty Images

Kína és Oroszország kapcsolatának kritikus pillanatában találkozott egymással Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz államfő Szentpéterváron: az elmúlt évek a két ország fokozatos közeledését hozták, ám egy hirtelen irányváltás nem elképzelhetetlen - fejtegeti a Moscow Timeson megjelent cikkében Bruno Macaes portugál politológus-kutató, országa volt Európa-ügyi minisztere. Minden mozgásban van: a felek közelebb kerülhetnek egymáshoz vagy Peking Moszkva ellenállásával találhatja szembe magát néhány érzékeny kérdés miatt.

A Moscow Times cikkírója szerint a kínai külpolitika egyértelmű sikersztorija az oroszok kezelése, ám Peking kedvenc projektjével, az új selyemúttal (Belt and Road) kapcsolatban akadt némi nézeteltérés a felek között az elmúlt hetekben. A Kínát Európával, a Közel-Kelettel és Afrikával összekötő útvonalrendszer egyik ága, a Maritime Silk Road keresztezi Oroszország északi-tengeri szállítási útvonalakkal kapcsolatos terveit. Ezért Putyin felemelte mutatóujját, jelezve: Finnországot, Norvégiát és Izlandot észak felől az oroszok akarják elérni szállítási útvonalaikkal.

Túlzott aggodalmak

Kína az új selyemúttal már zsebre tette fél Európát: az EU nem volt képes előbb kialakítani közös eurázsiai stratégiáját, majd ezt követően alkudozni Kínával, ehelyett egyes uniós tagországok, köztük Magyarország egyenként kapcsolódnak be a projektbe. Putyin azonban messzebbre juthat ezen a téren, mint az unió, ami egyben eloszlathatja a túlzott félelmeket egy erős kínai-orosz szövetség létrejöttével kapcsolatban.

A kiindulópont az, hogy Oroszország a világ négy kiemelkedő hatalma között szeretné látni magát és igen kényes szuverenitására. Az elmúlt két évben azonban nagyobb árnyékot vet erre a Kínával ápolt jó viszony, mint a Nyugattal szembeni ellenségeskedés. Amíg a Belt and Road csak egy terv volt, amiről beszéltek, addig nem volt gond, ám ahogy valósággá kezd válni, konfliktusok forrása lehet. A Bajkál-tónál történt incidens jó példa erre. Tiltakozást váltott, hogy Kína ebben a térségben palackozóüzemet akart építeni a selyemút mentén, és felfüggesztették a projektet.

A kínaiak a szokásos módon nyomultak: gyorsan, nagy erővel és a helyi véleményeket figyelmen kívül hagyva. Az oroszok nincsenek ehhez hozzászokva, és kifogásolják, hogy Peking túl szabadon értelmezi a Belt and Roadban lévő orosz részvételről kötött szerződést.

Kusza helyzet

Moszkva stratégiájának alapköve tehát az, hogy Oroszországnak a világtársadalom független résztvevőjének kell lennie, ám azzal szembesülnek, hogy minél közelebb kerülnek Kínához, a két ország aszimmetrikus gazdasági ereje miatt annál nagyobb akadályba ütköznek. Ez arra ösztönzi az orosz vezetést, hogy távolságot tartson Pekingtől.

Ugyanakkor a Moscow Times cikkírója szerint ez nem a történet vége. A Kreml azzal is szembe került, hogy az USA által az elmúlt 70 évben kiépített világrend érelemszerűen egypólusú, ami arra ösztönzi Oroszországot és Kínát, hogy ideiglenesen szövetségre lépjenek ez ellen. Mindkét fél tudja, hogy ez a viszony átmeneti lenne azzal a jól körülhatárolható céllal, hogy megtörjék az USA monopóliumát.

Washingtonnak nem sok lehetősége marad ebben a helyzetben. Ha az oroszoknak kedvez - például enyhíti a Moszkvával szemben a 2014-es ukrajnai beavatkozás nyomán hozott szankciókat -, hogy éket verjen a két másik ország közé, akkor arra bátorítja az orosz politikai elitet, hogy gyengítse az Amerika központú világrendet. Ha egyszerre lép fel két ellenfelével szemben, az azzal a paradox eredménnyel járhat, hogy az USA - ahelyett, hogy megosztaná ellenfeleit - rászorítja őket ellentéteik félretételére.

HOZZÁSZÓLÁSOK