Az NTV orosz televízió tudósítása szerint az orosz elnök kijelentette, azért rendelkezett így, hogy megmutassák Oroszország jóindulatát, és hozzájáruljanak az ukrajnai elnökválasztás feltételeinek megteremtéséhez. "Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy ezt nem azért tettük, mert szégyelljük, hogy ott állomásoztatjuk csapatainkat. Szuverén állam vagyunk, ott állomásoztatjuk a csapatainkat, ahol akarjuk" - hangoztatta Putyin.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint az elnök ezzel kapcsolatosan megjegyezte: "ha az időjárás jó, (nyugati partnereik) ezt (az orosz csapatok visszavonását) láthatják az űrből".

Vlagyimir Putyin azt is hangoztatta sanghaji tájékoztatóján: Oroszország mindent megtett annak érdekében, hogy közvetlen kapcsolat létesüljön "Délkelet-Ukrajna lakossága és a kijevi hatalom között. Az orosz csapatoknak az ukrán határtól való visszavonása is ezt szolgálta.

Az orosz államfő hétfőn utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, hogy az orosz csapatok térjenek vissza állandó körleteikbe az Ukrajnával határos Rosztovi, Belgorodi és Brjanszki területekről. Az orosz szaktárca kedden arról tájékoztatott, hogy a katonai egységek megkapták a miniszter parancsát, és elkezdték a táborok lebontását a hadgyakorlatok helyszínein, és onnan harci járműveik vasúti berakodásának helyére indulnak. Szerdán még mindig azt közölték Moszkvában, hogy befejeződött a vasúti berakodás, a csapatok pedig vasúton és légi úton elindulnak állandó körleteikbe.

Közép-európai idő szerint hajnalban az amerikai védelmi minisztérium szóvivője azt közölte, az Egyesült Államok egyelőre semmilyen jelét nem látja annak, hogy Oroszország megkezdte volna csapatainak visszavonását az ukrán határ térségéből.

A NATO tisztségviselőinek becslése szerint Moszkva mintegy 40 ezer katonát vezényelt korábban az ukrán határhoz. Ukrajnában vasárnapra tűzték ki az elnökválasztást. Moszkva továbbra is Viktor Janukovicsot, a kijevi parlamentben februárban megbuktatott politikust ismeri el ukrán államfőnek.