Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Vlagyimir Putyin vélhetően nem jól megérdemelt pihenéssel akarja tölteni következő, valószínűleg utolsó elnöki periódusát, amely azt követően kezdődhet, hogy március 18-án sok lóhosszal megnyeri az elnökválasztást - derül ki a Bloomberg cikkéből, amelyet átvett a Moscow Times. Erre utal, hogy a február elején nagy beszédben vezeti elő gazdasági programját, amely az állami kiadások rég nem látott emelését ígéri majd az oroszoknak.

Amire kevesebb hangsúlyt fog fektetni, az a költekezés ellentételezése, ugyanis az orosz költségvetés nincs abban a helyzetben, hogy bevételnövelés nélkül emelje a kiadásokat. A cél a gazdaság újjáépítésének beindítása és kiadások átcsoportosítása az emberi erőforrások fejlesztésének irányába - mondta a hírügynökségnek Jaroszlav Kuzminov, a moszkvai gazdasági főiskola dékánja, aki tanácsadóként részt vett az intézkedéscsomag kidolgozásában.

Óvatosan

Putyin vonakodott attól, hogy elkötelezze magát bármilyen gazdasági csomag mellett a következő hatéves elnöki időszakra, ám látva gazdasági kilábalás lefékeződését az elmúlt hónapokban, továbbá az emberek elégedetlenségét a stagnáló életszínvonal miatt, a Kreml felgyorsította a - korábban politikailag túlságosan érzékenynek tartott - program előkészítését.

Az intézkedések nagy részét az a bizottság készítette elő, amelyet Alekszej Kudrin volt pénzügyminiszter vezet. Putyin még 2016-ban bízta meg korábbi miniszterét egy gazdasági reformprogram előkészítésével. Kudrin a nyugati szakértők elismerését is kivívta azzal, hogy hozzáértéssel, fegyelmezetten irányította az orosz állam pénzügyi folyamatait.

Miután a Kreml határozottan a kezében tartja a média irányítását, az orosz vezetés biztos benne, hogy úgy tudja tálalni az ügyet, hogy az ne ártson az államfő egyébként - szokás szerint - szárnyaló népszerűségének a választás előtt. A kihívás csak az, hogy biztosítsák a nagy részvételt a szavazáson.

Inkább csak A-t mond

Putyin természetesen az pozitív eredményeket ígérő kiadásokra fog koncentrálni. Ezek egyike, hogy hat év alatt 30 százalékkal, kétezer milliárd rubellel (8900 milliárd forint, 20 négyes metró ára) növelik az egészségügyi, oktatási és infrastrukturális kiadásokat. Ekkora emelkedésre 2012 óta nem volt példa.

Oroszország sokkal kevesebbet költ kórházaira, iskoláira és útjaira más ipari országoknál. Kudrin állítólag tavaly levélben figyelmeztette Putyint, hogy ha ezen nem változtatnak, akkor stagnálásra ítélik az orosz gazdaságot. Az elnök a kiszivárogtatott hírek szerint egy kézzel írt feljegyzésben adta hozzájárulását az intézkedésekhez. A jegybank szintén támogatja azokat, azzal a feltétellel, hogy részletes tervek készülnek a növekedés élénkítésére is. Az orosz költségvetés egyébként 1,4 százalékos GDP arányos hiánnyal zárta 2017-et, ami jobb a vártnál.

Lesz B is

A serpenyő bevételi, illetve kiadáscsökkentési oldalán olyan intézkedések szerepelnek, amelyeket inkább csak kiszivárogtatni fognak, hogy felkészítsék a közvéleményt a változásokra. Az első csípős lépés a 13 százalékos személyi jövedelemadó emelése vagy a kétkulcsos rendszer bevezetése lehet, ám erről csak a választás után szándékoznak társadalmi vitát indítani.

A nyugdíjkorhatárt, amely jelenleg a nők esetén 55, a férfiaknál 60 év megemelnék, miközben jelentősen csökkentenék az előrehozott nyugdíjba vonulók juttatásait. Eltörölnék az élelmiszerek és az orvosságok áfakedvezményeit, továbbá felmerült egy új forgalmi adó, illetve a luxusadó bevezetésének lehetősége is.

Az egészségügyi tárca erősen lobbizik a dohánytermékek jövedéki adójának megháromszorozásáért 2022-ig, amitől a megbetegedések csökkenését is várják. A Kreml egyetért az emeléssel, a mértékén még vitatkoznak. Emellett szó van a vizitdíj és a tandíj bevezetéséről, ami politikailag extrakényes ügy Oroszországban, ahol az egészségügyi és oktatási szolgáltatást a szovjet idők hagyatékaként állami juttatásnak tekintik.

A fotó forrása: Alexey Nikolsky/AFP, Ria Novosztyi