Alig több mint egy év után lejárni látszik a Krím vezetőinek kegyelmi ideje - sorra indulnak az eljárások állami vezetők és gyárigazgatók ellen korrupciós és sikkasztási ügyekben.

Mint a The Moscow Times beszámolt róla, a múlt héten nem kisebb személyt helyeztek házi őrizetbe, mint Nyikolaj Kohanovot, a krími adóhatóság vezetőjét, akit tetten értek, ahogy 300 ezer rubel (5300 dollár) kenőpénzt adott át a Nyomozó Bizottság (leánykori nevén KGB) egyik tisztjének bűncselekményeinek eltusolásáért. Vele csaknem egy időben vették őrizetbe Andrej Szkrinnyiket, a félsziget iparpolitikájáért felelős minisztert, akit sikkasztással gyanúsítanak.

Szergej Akszjonov, a Krím miniszterelnöke - aki állítólag a kilencvenes években főállású gengszter volt - hadjáratot hirdetett a korrupció ellen, ennek jegyében az elmúlt három hónapban már négy minisztert távolított el a kormányából. Köztük volt a gazdasági miniszter, az ingatlanügyek tárcavezetője, de folyik a büntető eljárás a jaltai kereskedelmi kikötő igazgatója ellen is.