Oroszországban március 18-án tartják az elnökválaszt, amelyet természetesen Vlagyimir Putyin, a regnáló államfő fog megnyerni, így az igazi változásokról nem a szavazók, hanem ő dönthet. A háttérben az elmúlt hónapokban olyan átalakulást kezdeményezett, amely, szemben az elnökválasztással, hosszabb távon átformálhatja Oroszország vezetését - derül ki a Financial Times (FT) cikkéből.

Putyin 2000 óta irányítja az országot, amit új felhatalmazásával további hattal hosszabbíthat meg. Miután egyetlen ismert kihívóját, Alekszej Navalnij ellenzéki politikust ellehetetlenítették és erősítették a média, a civil társadalom, a parlament, illetve a regionális és önkormányzati irányítás állami ellenőrzését, a Kreml kizárta a lehetőségét, hogy Putyin hatalmát bárki megkérdőjelezhesse.

Változó rendszer

A jelenlegi alkotmányos szabályozás szerint egy személy csak két egymást követő elnöki ciklusban állhat az ország élén, így Putyin új megbízása elvileg az utolsó. Ugyanakkor ezt a szabályt korábban már kijátszotta azzal, hogy egy periódusra helyet cserélt miniszterelnökével, Dmitrij Medvegyevvel és most sem világos, hogy távozna-e 2024-ben vagy sem. Mivel azonban akkor már 71 éves lesz, a moszkvai politikai elit arra számít, hogy elkezdi átalakítani az elmúlt szűk két évtizedben kialakult politikai rendszert, amely teljes mértékben tőle függ.

Miközben Oroszország nem áll egy rendszerváltás határán, a rendszer változik - írta nemrégiben megjelent elemzésében Ivan Kracev politológus professzor és Gleb Pavlovszki a Kreml belső tanácsadói körének korábbi tagja. A következő elnökválasztás mindenképpen a Putyin utáni Oroszország hajnala lesz függetlenül attól, hogy ő maga még hat vagy tizenhat évig marad-e a posztján.

Erre Putyin is utalt évértékelő beszédében, amelyben újra és újra visszatért az új kormányról, a jövő kormányáról szóló megjegyzésekhez. A belpolitikában átfogó képet festett a részletek bemutatás nélkül, ami összhangban van azzal, hogy az elmúlt időszakban visszavonult az ügyek kézi vezérlésétől, ami korábban jellemezte vezetési stílusát, és szinte kizárólag a kül- és a biztonságpolitika irányítására koncentrál.

Ifjú titánok

Az orosz vezetés az elmúlt bő másfél évtizedben két csoportra oszlott. Az egyikben az elnök korábbi KGB-s kollégái, illetve szentpétervári önkormányzati vezetői korszakában mellette dolgozó emberei, a másikban egy viszonylag liberális gazdasági elit tagjai voltak. Putyin az elmúlt években elkezdett egy változtatást, amelyben elmozdult ettől a rendszertől. Két év alatt lecserélt 36-ot az ország 85 regionális kormányzójából.

Az előbbi csoport tagjai közül 20 még nem töltötte be az ötvenet. Az átalakítás nyomán a kormányzók átlagéletkora 55-ről 46 évre csökkent. Az új generáció tagjai Putyinhoz hűséges technokraták, akikről feltételezhető, hogy az elnök távozása után is továbbvinnék a politikáját.

A változás elérte a kormányzás felhőrégióit is. Putyin lecserélte a 65 éves Szergej Ivanovot, volt KGB-s kollégáját, az elit egyik legbefolyásosabb tagját, kabinetfőnökét az alig ismert, 46 éves Anton Vajno diplomatára, aki korábban főként protokolláris feladatokat látott el. A kormányban Makszim Oreskin pénzügyminiszter-helyettes 34 évesen gazdasági miniszterré avanzsált és Putyin azt tervezi, hogy Medvegyev megtartása mellett gyökeresen átalakítja a kormányt az elnökválasztás után.

Ellenakciók

A nagy kérdés az, mit hoz a generációváltás Putyin régi belső körének. Az elnök első megválasztása óta lényegében ugyanazok veszik körül. Közülük sokan nem is töltenek be formális pozíciókat. Például Arkagyij Rotenberg, Putyin dzsúdópartnere befolyásosabb a legtöbb miniszternél annak ellenére, hogy semmilyen posztja sincs. Nem mellesleg 2000 óta hatalmas építőipari és közlekedési vállalkozást épített fel.

Nagy feszültségeket okoz, hogy a rendszer elitjének minden befolyásos tagja azon van, hogy a jövőben is megőrizze a hatalmát - mondta az FT-nek egy az ügyhöz közel álló forrás. Az új regionális kormányzóknak alig van saját politika súlyuk. Látva, hogy jön az új generáció, a régi gárda tagjai úgy próbálják konzerválni státusukat, hogy igyekeznek a saját protezsáltjaikat belobbizni az új arcok közé. Ez nem is sikertelen: sok új szereplőről tudható, valójában kinek az embere.

A fotó forrása: Reuters