Putyin szerelmes hasonlattal élt

Oroszország nem akarja, hogy bevonják egy újabb fegyverkezési versenybe, egyúttal arra fog törekedni, hogy minden vitás kérdést politikai és diplomáciai eszközökkel oldjon meg más országokkal, a saját érdekeinek biztosítása mellett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta az elnökválasztási ellenfeleit.
Szász Péter, 2018. március 19. hétfő, 18:05
Fotó: AFP

Oroszország továbbra is kellő figyelmet fordít majd védelmi képességeinek erősítésére, de fegyverkezési verseny helyett konstruktív kapcsolatokra törekszik a világ országaival. Elmondta, hogy az orosz katonai kiadások a tervek szerint csökkenni fognak 2018-ban és 2019-ben, mert Moszkva a legújabb fegyverrendszerek kifejlesztésének alapvető kiadásait már az előző években fedezte.

Az orosz elnök szerint elegendő anyagi eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy néhány folyamatban lévő katonai fejlesztést a "logikai befejezés" állapotába juttassanak, és hogy folytassanak néhány olyan projektet, amelyekről még nem beszélt. Szavai szerint Moszkva kölcsönösen elfogadható alapon, egymást és egymás nemzeti érdekeit tiszteletben tartva fogja alakítani viszonyát más országokkal.

Természetesen nem minden csak tőlünk függ, ehhez az kell, hogy mint a szerelemben, mindkét fél érdekelt legyen, különben nem sikerül semmiféle szerelem

- mondta.

Putyin azt javasolta volt választási ellenfeleinek, hogy kezdjenek párbeszédet erőfeszítéseiknek az ország érdekében való egyesítése érdekében, felhasználva a kampány során felmerült pozitív elképzeléseket.

A kép forrása: AFP

HOZZÁSZÓLÁSOK