Putyin tagadja, hogy oroszok lőtték le a maláj utasszállítót

Az Európai Unió a védelem és a biztonság kérdéseiben nem fog hátat fordítani az Egyesült Államoknak - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök pénteken egy, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon megtartott pódiumbeszélgetésen, írta az MTI. Putyin szerint Oroszország arra törekszik, hogy a biztonságpolitikában és a gazdaságban vagy térjenek vissza a régi játékszabályokhoz, vagy vezessenek be újakat.
Domokos Erika, 2018. május 25. péntek, 20:17
Fotó: Shutterstock

A fórumon a francia vezető mások mellett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Abe Sindzó japán miniszterelnökkel együtt vett részt.

Macron ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Franciaország és az EU ellenzi és károsnak ítéli meg a területen kívüli hatállyal meghirdetett amerikai szankciókat. Az iráni atomalkuval kapcsolatban kifejezte reményét, hogy Donald Trump amerikai elnök visszatér a tárgyalásokhoz.

A francia elnök elhibázott döntésnek minősítette, hogy az Egyesült Államok Tel-Avivból az általa Izrael fővárosaként elismert Jeruzsálembe helyeztette át nagykövetségét. Úgy vélekedett, hogy Trump elvesztette a klímaváltozás ügyében vívott küzdelmet, mert a világ többi országa részese maradt a párizsi egyezménynek. (Olyan fordulat jöhet, amibe beleremeg a világ - ezt a cikket olvasta már?)

Macron elmondta, hogy egy olyan Európában hisz, amely az Atlanti-óceántól az Urálig terjed, és hogy hisz a francia-orosz kapcsolatokban. Úgy vélekedett, hogy néhány gazdasági szektort le kell választani a geopolitikáról és politikamentessé kell tenni. Arra szólította fel Oroszországot, hogy ne lépjen ki az Európa Tanácsból. Ugyanakkor közölte, hogy Franciaország nem vonja vissza a szankciókat, ha Ukrajna ügyében nem történik haladás.

Nem lesz Putyin-Trump találkozó

A fórumon az orosz elnök tagadta, hogy 2014-ben Délkelet-Ukrajna fölött orosz rakéta lőtte volna le a malajziai utasszállító gépet. Mint mondta, Moszkva csak akkor fog megbízni az üggyel kapcsolatban folytatott vizsgálat végkövetkeztetésében, ha azokban maga is teljes értékűen részt vehet.

Putyin egyebek között azt hangoztatta, hogy Oroszország kész a régóta esedékes párbeszédre az Egyesült Államokkal, de, mint mondta a Trumppal tartandó csúcstalálkozója jelenleg számos probléma miatt nem körvonalazódik. Megismételte, hogy orosz részről nem történt beavatkozás a 2016-os amerikai választási kampányba. Mint mondtam Moszkva mind Washingtonnal, mind Brüsszellel jó kapcsolatokra törekszik.

Az elnök szerint Oroszország arra törekszik, hogy a biztonságpolitikában és a gazdaságban vagy térjenek vissza a régi játékszabályokhoz, vagy vezessenek be újakat. Az orosz vezető - az amerikai protekcionista intézkedésekre utalva - elismerte, hogy a Világkereskedelmi Szervezet "nem tökéletes", de annak rendszerében nincsenek meghaladhatatlan problémák, és annak alternatíva felkínálása nélküli felmondása felborítaná a világgazdasági egyensúlyt és megszűntetné a kereskedelmi viták rendezésének fórumát.

Putyin szintén elutasította az amerikai jog területen kívüli alkalmazását és a szankciók alkalmazását ahhoz hasonlította, mintha a labdarúgást a cselgáncs szabályai szerint játszanák.

Hangot adott meggyőződésének, hogy az iráni atomalku egyoldalú amerikai felmondása veszélyes instabilitáshoz vezet, és hogy Izrael számára újabb fenyegetést jelent majd, ha Teherán - amely eddig tartotta magát a megállapodáshoz - feléleszti katonai nukleáris programját. "Ha a nemzetközi szerződéseket négyévente felülvizsgálnák, nem lenne perspektívája a tervezésnek" - mondta.

Putyin, megjegyzését tréfának szánva, azt mondta Macronnak, hogy Oroszország segít majd megvédeni Európát, ha az Iránnal kapcsolatos válság elmélyülne az Egyesült Államokkal. A francia elnök azt válaszolta, hogy Franciaország és szövetségesei meg tudják védeni magukat.

Belső ügyekről nyilatkozva az orosz elnök egyebek között azt mondta, hogy nem törekszik majd egy harmadik elnöki ciklusra. Ígéretet tett arra, hogy hazájában a világ legmagasabb szabványainak megfelelő üzleti környezetet fognak kialakítani, és hogy az orosz vezetés "ki fogja terjeszteni a szabadság terét". "A korlátozások megszüntetése és a törvények liberalizálása elsősorban a mi polgáraink érdekeinek és igényeinek felel meg" - mondta Putyin.

Békeszerződés Japán és Oroszország között?

Abe Sindzó a fórumon hangsúlyozta, hogy Japánnak és Oroszországnak meg kell kötnie a békeszerződést a széleskörű együttműködés kibontakoztatása érdekében. A japán kormányfő úgy vélekedett, hogy ha a kétoldalú viszonyban stabilitás alakul ki, akkor a Tokió által vitatott hovatartozású, orosz fennhatóság alatt álló déli Kuril-szigetcsoport a kétoldalú kooperáció jelképévé, a két ország pedig a béke támaszává válhat a Föld északi és keleti féltekéjén, ami hozzájárulhatna az észak-koreai probléma megoldásához.

A japán kormányfő azt hangoztatta, hogy a Tokió által előterjesztett nyolcpontos együttműködési terv összhangban áll Putyinnak az elnöki beiktatása napján meghirdetett, az orosz életszínvonal növelését és a strukturális reformokat célzó programjával.

Putyin és Abe szombaton Moszkvában a kétoldalú kapcsolatokról tárgyal majd Moszkvában - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.05.26 16:39

@matura: és Szaddam is tele volt vegyi fegyverekkel, legalábbis annak idején azt olvastad az újságba, ugye Móricka?

Én nem foglalnék állást (a mórickákkal ellentétben) egy olyan ügyben, amiről valószínűleg soha az életben nem tudjuk meg, hogy is történt pontosan, csak egy pár tényt említenék:

1. a területen köztudottan háború folyt, ahol repülőkre is lőttek, bombázások voltak stb., tehát polgári gépet nem lett volna szabad oda irányítani

2. az, hogy az amerikai érvelés szerint a rakéta orosz gyártmányú volt, a világon semmit nem jelent, mert az ukrán hadsereg (tehát az ellenfél) fegyverei is kb. 99%-ban orosz gyártmányúak

3. a gép lelövésének idején több UKRÁN vadászgép tartózkodott a légtérben, Putyin elnöki gépe pedig épp a történtek idején tartott hazafelé Lengyelországból ugyanennek a légtérnek a közelében, tehát nem kizárt, hogy a valódi célpont ő lett volna, a rakétát pedig nem a földről, hanem valamelyik ukrán vadászgépről lőtték ki. A történtek után Putyin mindenesetre óriási kerülővel közlekedett Európába.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.05.26 16:14

mint a csinytevő gyerek- én nem csináltam semmit, valaki csúzlival szedhette le, különbenis minek járnak arra ,jövendő orosz terület , nem kértek tőle engedélyt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html